Egy sima, két rekorddal

kobe-realUnalmasan tükörsima – ha valaki fővesztés terhe mellett kötelezne, hogy a lehető legrövidebben foglaljam össze a tegnap látottakat, ennyi bukna ki belőlem. Persze egyrészt senki nem kötelez rá, másrészt azért nem ilyen egyszerű a dolog, de a lényeg mindenképp benne van. Persze nem úgy, lógó orral szentségelve volt unalmas, mint volt a kupameccs, csupán az egyoldalúság kínos bája lengte be az estét még akkor is, mikor a dánok éledezni, mi meg bealudni látszottunk. Én pedig megvallom, megint abban a kínos szituációban találtam magam, mikor is a fentiekről kellene érdemben beszámolni.

A Köbenhavn -ahogy mondtam volt- azzal a tudattal lépett pályára, hogy itt, biza, nyerni kéne, mert az EL-remények élnek, és ebbe az álomba azért némi realitás is belefért, hisz a vendéglátók otthon még nem vesztettek BL-meccset, ellenben alaposan odarondítottak mind a Juve, mind a Galata orra alá. A Realnak viszont maximum a hétvégi fiaskót kellett (illett?) volna feledtetni, plusz motivációt ezen kívül a csecse mérleg, a 800. BL, vagy a zsinórban 31. találat jelenthetett (vagy mondjuk Cének az egyéni rekord beállítása) – ez, ugye, ezen a szinten nem vetített előre túl sok jót, pláne, hogy a Real Madridról van szó. Nem segített az sem, hogy a Parken Stadion gyepe inkább egy juhcsorda legelőjére hasonlított, mintsem focipályára, így meg a látványos megoldásokat többnyire a rugdalózásba oltott brusztolás helyettesítette. (Ez különösebben attól a csapattól nem meglepő, aki az offenzív futball jelszóval a legkevesebb kapura lövést hozta össze az egész mezőnyben, néhány reklamáció viszont felidézte bennem a klasszikusok legocsmányabb pillanatait.) Igaz, ez még így sem közelítette meg a törökök stadionját ért megpróbáltatásokat, ahol a hét csapásból néhány bekopogtatott, így végül idő előtt le is fújták azt a meccset. A „ha már itt vagyunk” alapon focizgató Real a 25. percben megszerezte a vezetést (Modric tekert a bal felsőbe), és azonnal átváltott a „köszöntük szépen, most már akár le is fújhatják” taktikára, ami nagyjából tökéletesen élvezhetetlenné tette a félidő fennmaradó részét. A Köbenhavn támad(gat)ott, sőt, még egyenlíteni is sikerült, de az igyekezet azzal járt, hogy Szentünk támadása miatt nem adták meg a gólt.

kob-re4

A szünetben nem volt változás, maximum a hozzáállásban (Carlo valószínűleg felismerte, hogy nem kéne a Nachoval súlyosbított védelemre nagyon ráereszteni a hazaiakat), melynek köszönhetően viszonylag gyorsan bebiztosítottuk a győzelmet. Ronaldo volt a tettes, és legyünk büszkék: ezzel a találattal egyrészt a Real Madrid 800. kupagólját szerezte, másrészt pedig önmaga 9. találatát, amennyit még senki nem lőtt eleddig a csoportkörök alatt. Soha. Ami meg ez után jött, a langyos támadgatás és a már említett „fújják már le” attitűd közötti mezsgyén mozgott, így talán nem szégyen bevallani, hogy fél szemmel közben a City harcát figyeltem Münchenben… Annyi érdemleges azért történt nálunk is, hogy a Gép előbb kapufát talált, majd büntetőt rontott – nem százas még az a forma, no. Mondjuk, ha már valamikor, inkább most, mint egy igazán éles szituációban…

kob-re5

Ami számomra örömteli, hogy a Xabi Alonso-Modric tengely megint kiválóan mozgatta a csapatot, még akkor is, ha a dánok a Szőrből alaposan felkészültek. (Előttem van, ahogy elemzik, hova kell rúgni, hogy a legjobban fájjon…) A faragásnak hála önmagához képest kevesebbet dajkálta a bogyót, de meg kell állapítanunk, egy letámadni próbáló ellen is tudott hatékony lenni ez a kettős, ami jó jel. Pláne úgy, hogy hosszú távra többek véleménye szerint ez a leginkább hatékony megoldás. A nyomás ugyan messze nem volt akkora, mint azt előzetesen várni lehetett, ergo az igazi vizsga még várat magára, de azért szódával elmegy. Leutazott és megnyert meccs, több rekord, kb. ennyit lehetett elvárni reálisan- és, valljuk meg, nem is történt több… A folytatás tavasszal érdekesebbnek ígérkezik.

Videjó >>