Lőgyakorlat

n_betisA blog története során meglehetősen sokszor jósoltunk nagyarányú győzelmet mindenféle csapat ellen, és – lássuk be -, elég sok alkalommal sikerült jó alaposan mellé lőnünk. Ha a lázrohamok jelentik a különbséget a látnoki víziók és a blama között, ezentúl inkább választom a szűkös tippeket, de ettől függetlenül: hát nem megmondtam?

Félidőben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy azért nem illik azt mondani, hogy a Real félgőzzel nyerte agyon az első 45 percet, mert ez sértő lenne a félgőzzel nyert meccsek számára. Ezúttal annyi történt, hogy két, zseniális egyéni megmozdulás (Cé állítólag 113 km/h körüli sebességgel csűrte picsán azt a lasztit, amit Andersen szemmel verni se nagyon volt képes…) után egy igazibb akciógólt sikerült összehozni, miközben mezőnyben csak a kiadós szuszakodás ment. Jó, nyilván ez így ebben a formában nem maradéktalanul igaz, de amíg két gólt (ráadásul MICSODA gólt) rúgtak a fiúk valódi helyzet kidolgozása nélkül, addig méltán gondolhatom, hogy nem erőltettük meg magunkat túlságosan. (…Az megvan, hogy Cé magától átengedett egy szabadrúgást?)

vs-bet

Nem is kellett. Az a helyzet, hogy a Betisnek annyira jött jól a Real elleni csörte, mint ázott kutyának a villanyrendőr. Olyan érzésem volt, mintha Garrido kicsit úgy állt hozzá, hú, de jó lenne fakítani valamit a Real ellen, mekkora segítség lenne ez a csapatnak … mint ahogy a lottónál is van: bármikor bejöhet. (Megértem egyébként, én is minden héten befizetem a hülyék adóját, miközben tudom, hogy a következő hétfőt sem idült mosollyal egy luxusjachton fogom tölteni – nagy valószínűséggel.) De ez a Betis érezhetően nem az a Betis. Még csak nem is az, ami megnehezíti a Real dolgát. És még csak nem is az, ami, ha nem embereli meg 100%-osan, bent marad a La Ligában. Magyarul mondva: kurva nagy a gáz Sevillában.

vs-bet2

Ez persze minket ne törjön össze. Láttunk két félidőt, ahol öt különböző játékosunk rúgott gólt, némelyik ráadásul a Puskás-díjátadón is esélyesként indulna. Láttuk Modricot (úgy is, mint a tavalyi év legrosszabb igazolását, haha) bombasztikusan pengén játszani, láttuk Pepét úgy takarítani, hogy kedvünk lenne szuperlatívuszokban emlegetni a nevét (ha nem tudnánk, hogy ilyen esetben tuti csinálna valami gusztustalant, mint mikor kompany vette szárnyai alá a már-nem-kopasz portugált), láttuk Benzemát megint hasznosan focizni, láttuk Marcikát trükközni, és…

De, most komolyan? Egy kieső elleni meccsen mi kellett volna még? Messzemenő következtetés? Mert az most nincs – valószínűleg még egy, ennyire borzalmas formában lévő gárda ellen nem játszunk az idén. De ezt, ezt most kiélveztük!

Videjó itt >>