Tippjáték, avagy jobban tudod Carlónál? – 24. forduló eredmények + 25. forduló kiírás

tipper1314
Gyönyörűen be van zsúfolva ez az édes kicsi január. A kedves madridisták 3-4 naponta kapják az arcukba a kötelező meccsadagot (Digisek előnyben), plusz még láthattuk a fakót is a Sport TV jóvoltából. Persze MEGINT délután négykor játszunk, mert úgy imádunk ilyenkor meccset nézni. Meg a fenéket. Most a Granada az ellenfél, és most hogy megközelítettük az éllovasokat, célszerű lenne még egy kis nyomás helyezni rájuk egy gólparádéval. Aktuális ellenfelünk a 10. helyen van jelenleg, azonos pontszámmal áll a Valenciával, a Levantéval, és a Getaféval. Ighalóra térdsérülés miatt nem számíthatnak, míg a középpályán alapembernek mondható Fran Rico eltiltás miatt nem lehet a pályán. Nálunk Varane és Khedira kivételével mindenki bevethető. Friss eredmények folyamatban, majd ITT.

A szokásos dolgok előtt rögtön egy nagyon fontos felhívás: az üres tipposzlop elé írjátok ki a régi neveteket!

A következő forduló kiírása előtt némi szabályismétlés: Figyeljetek oda arra, hogy a kezdőcsapatba 11 játékost írjatok, vesszővel és szóközzel elválasztva! A lecserélteknél értelemszerűen olyan játékosokat írjatok be, akiket a kezdőbe jelöltetek. Az első félidő végeredménye és a második félidő végeredménye kiadja a mérkőzés végeredményét. (pl. 1. félidő: 125-0, 2. félidő: 124-0, végeredmény: 249-0) A második félidő végeredménye tehát nem a teljes meccsre, hanem a második 45 percre vonatkozik! A sárga lapok száma után a következő kérdésnél megfelelő számú sárga lapos játékost írjatok be, azaz ha a 4. kérdésre a válasz 1, ne írjatok az 5. kérdéshez három nevet. Ha arra tippeltek, hogy nem szerzünk gólt, akkor a 7., 8. és 9. pontot is hagyjátok üresen. Ha arra tippeltek, hogy egy gólt szerzünk, akkor értelemszerűen ugyanazt a nevet kell beírni a 7., 8. és 9. ponthoz. Minden esetben annyi gólszerzőt tüntessetek fel, amennyi rúgott gólt jósoltok csapatunknak a végeredményben! Ha úgy gondoljátok, hogy valaki többször is betalál, akkor vagy írjátok le annyiszor, ahány találatot jósoltok neki, vagy a játékos neve után írjátok oda zárójelben a gólok számát (pl. Ronaldo (2)). Az eldöntendő kérdésekre pedig minden esetben IGEN vagy NEM a megfelelő válasz. Amennyiben valamelyik kérdést elrontjátok, úgy nem nullázódik le a teljes tipposzlop, csak az elrontott kérdéshez kapcsolódó kategória. Íme az üres tipposzlop, amelyet a Granada elleni meccsen használhattok:

1. Milyen összeállításban futunk ki a pályára?
2. Kik lesznek lecserélve?
3. Kik lesznek becserélve?
4. Hány sárgalapot kapunk a mérkőzésen?
5. Kiket jutalmaz a spori sárgalappal?
6. Ki kapja az első sárgát?
7. Kik lövik a góljainkat a mérkőzésen?
8. Ki lövi az első gólunkat?
9. Ki lövi az utolsó gólunkat?
10. Mi lesz az első félidő végeredménye?
11. Mi lesz a második félidő végeredménye?
12. Mi lesz a mérkőzés végeredménye?
13. Betalál ellenünk El-Arabi?
14. Az első fél órában rúgunk legalább két gólt?
15. A meccsen összesen 11,5-nél kevesebb szöglet lesz?

A tippeket kizárólag kommentben lehet megtenni. A LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2013. JANUÁR 25. 14:30 (a kezdőcsapat megtippelése miatt a határidő minden esetben a mérkőzés előtt másfél órával véget ér). Jó játékot mindenkinek!