Rémesen gyenge

getafevrealmadridÚgy állunk, mint egy héttel ezelőtt, és ez valahol jó. Három gárda hatvan egységgel, ami azt jelenti, bár a két ellenlábasunk sem, mi sem hibáztunk, és ahogyan azt jósoltam volt, tükörsimán hoztuk a tegnapi meccset – még úgy is, hogy még mindig nehezen emésztem, mikor látványosan belealszunk egy-egy mérkőzésbe. Márpedig tegnap ez megtörtént, hisz „Kerekseggű” (igen, ezt a hölgy szurkolóink kedvéért) Jesé már az 5. percben beverte a maga gólját, és sokat az újabban már-már szokásos Benzema gólra se kellett várni; a Getafe meg pont annyira volt elég, hogy ne fújja le a bíró a meccset túlzott egyoldalúság miatt.

Rémesen gyenge. Ezekkel a szavakkal álltam fel félidőben, és ezt nem csak a vendéglátónkra értettem. Ha finom akarok lenni, nekünk sem kellett túlzottan megerőltetni magunkat, és ez abban kristályosodott ki, hogy a kínosan egyoldalú találkozó lassan, de biztosan az unalom tengerébe fulladt. Jesé az utóbbi 10-15 év legnagyobb madridi tehetsége, már ami a saját neveléseket illeti, és ugyan leborulni nem kell még előtte, de kincsként őrizni igen, ez is felvillant bennem, ahogy remek találatát néztem egyhén tátott szájjal. (Jellemző, hogy túl sok újszerű gondolatot nem szült bennem a találkozó.) Ráadásul a mellett sem szabad elmenni szó nélkül, hogy az általam is sokat savazott Benzema már nem csak életjeleket mutat, hanem folyamatos, megbízható csatárerényeket – nem hiába, Zidane pszichológusnak is klasszis. Hogy a gólja mellett kevés értékelhetőt mutatott? Ez elmondható a gárda majd egészére, így meg különösen nincs kedvem beárazni senki teljesítményét.

arbebenzRémesen gyenge – igen, ez most a Getafe. Még úgy is, hogy a második félidőre (az előzőekben látott önmagukhoz képest) tekintélyes mennyiségű vért fogyasztva léptek pályára, és ezzel elősegítették, hogy a Real játékosai ne aludjanak el álló helyükben. Lett is vagy 10 percnyi foci eztán, Modric lőtt is egy olyan gólt, amit egy, a közepes szintnél egy kicsivel jobb hálóőr minimum kipaskol, Iker meg még dekázni is elkezd a lasztival, miután megfogta. (A meccs jelenete amúgy megint csak Modric nevéhez kapcsolódik, Ikerrel vagy Lópezzel sokat gyakorolhatták, hogyan oldja meg a lapveszélyt a madridi derbi előtt – az Elche ellen talán fel sem fog tűnni a hiánya.) Nem baj ez se, ez egy ilyen meccs volt, ahol Bale eltűnhetett, mint fing a szélben, ahol Marcika lehetett a MOM, és még Pepito is hibázhatott egyet. A tavaszi hadjárat még csak most kezdődött igazán, és nem is baj, ha nem hajtják ki a lelket is magukból a fiúk – látta ezt Carlo is, és még azt is meg merészelte húzni, hogy Casemirót is pályára küldte.

Hogy ez a Getafe hogy maradhat bent a La Ligában az idény végére, jelenleg rejtély, mint ahogy az is, mit láthattunk Pedro Leónban egykor, mert újabban akárhány meccsét kapom el, mindig értetlenkedem. De maradjunk inkább a lényegnél: a Real idén továbbra is veretlen, még ha nem is 100%-os a mérlegünk, azért elég pofás. A kötelezőket strammul húzzuk befelé, minden megerőltetés nélkül – de ez még nem a beharangban említett szintlépés. Az még várat magára, de akárhány meccsét nézem meg a mostani Real Madridnak, csak azt tudom mondani: bennük van.