Superhero Match

Real-SchalkeleadAzt ismeritek, mikor a 7 törpe, Hófehérke, a Vadász, a német, a cigány, Kühn, Móricka és a székely bemennek a kocsmába? A csapos miközben egy poharat suvickol csak annyit mond nekik: Elmentek ti a picsába… Körülbelül ennyi lehet Jens Keller válasza is minden olyan kérdésre, ami erre a meccsre vonatkozik, pedig annak is örülhet sármos edző, hogy egyáltalán még van állása, mert bizony én azt prognosztizáltam, hogy nyugodtan hátradőlhet már ekkorra, hiszen alap volt, hogy mind a gelsenkircheni odavágón, mind az azt követő Bayern elleni csörte alkalmával óriási pofont kap majd a gárda. Ugye ezalatt a két meccs alatt a Schalke 11 gólt nyelt be, Keller mester azonban a helyén maradhatott, amit csapata azzal hálált meg, hogy legyalulta a Hoffenheimet és idegenben legyőzte a Bundás egyik meglepetéscsapatát, az Augsburgot is (Huntelaar ezeken a meccseken 5 gólt szerzett, Szevasz Ádi), ezáltal tapad a hétvégén a tippmixemet újfent a kukába küldő, Z S E N I Á L I S Kloppoékra.

De most megint ki fognak kapni, bár nem annyira, mint az odavágón!

Nehéz az élete a bloggernek, mert sokszor olyan meccsekről is kötelezően kell beharangozót vagy összefoglalót írni, amikről az ég világon semmit nem lehet, hiszen nincs tétje, apropója. Ez a meccs pontosan ilyen, de mivel elcseréltem a hétvégéi összefoglalót, így magamra vállaltam a hősies tettet, hogy valami olvasnivalót rittyentek egy ilyen meccs elé. A Schalke szempontjából talán duplán blama, hogy olyan meccsek előtt játszik velünk, amik sokkal fontosabbak számunkra, mint a BL nyolcaddöntő. Az első meccs után ugye adva volt egy Atlético Madrid elleni városi derbi, igazi hatpontos meccs, ami ugyan nem volt tökéletes, de a célnak megfelelt. A mostani, az elsőnél ha lehet még érdektelenebb összecsapás után pedig a Barcelona érkezik a Bernabeu gyepére, ami érthető okok miatt most prioritást élvez. Az, hogy a Schalkénak sem ez lesz az évszázad meccse jól jelzi, hogy mondjuk Farfán el sem utazott a kerettel.

Real-SchalkeSuperikerCarlo pedig végre eléggé tökös ahhoz, hogy változtasson és a gálatizenegyhez képest egy csikócsapatot rakjon a gyepre, de ne izguljatok, ez egy szupercsapat, szuper képességekkel. Lesz itt minden, ami szem szájnak ingere. A kapuban ott lesz El Mano Elastico, azaz Iker Casillas, aki nyúlánk végtagjaival lefedi a kapu teljes felületét. Az agyilag lassú, de izomerőt nem nélkülöző Spártai helyén fog játszani Golyóember, aki tömzsi testével puskagolyó gyorsasággal szalad majd a pálya jellemzően jobb oldalán. Mivel a hétvégén pihent, így minden bizonnyal középen szerepet kap a kapu szűzhártyájának védelmében Chippendaleman, aki a kaméleon változatosságával alakít gyantázott külsején. Egyedül nem bírná a feladatot, így kell mellé még egy szuperhős, aki nem más, mint Nachomacho, a ropogós kukoricachips királya, kedvenc fegyvere pedig a csípős jalapeno szósz szembeköpése, illetve péniszre kenése. Halálos kombináció. Mellette lesz Mr. Peroxid, aki a hajával és csorba mosolyával vakítja az ellent.

Azt hiszem ennyi is elég lenne a Schalke ellen, de jópár hős csatlakozott a felhíváshoz a germán horda elleni bázis védelmében és az ő kapujuk bevételéért. Itt lesz mindjárt Kázmér (nem, Huba nem jött), aki a megtévesztés nagy mestere. Első blikkre pont úgy néz ki, mint egy lavór bébiétel után diszkréten büfizgető óvodás, azonban a csontzene és a kullancskodás az ő kenyere. Mellette duplabiztosítás gyanánt fog harcolni a Baszk Bitumen, aki szintén pelyhedző álló alsósnak tetteti magát, de valójában már végzős a napköziben. A támadásokért fog felelni elsősorban Aó, Isc Aó, a bihari Rambaó! Aztán az offenzíva megindításáért leginkább felelős lesz a csapat vezéregyénisége, a magát csak szerényen Senor Perfecto-nak nevező superhero, akiről csak a beavatottak tudják, hogy egy távoli galaxisból származik és több benne a gépi hardver, mint az emberi. Aztán már csak hab a tortán, hogy attakban ott lesz még Jesé James, aki a vadnyugatról itt maradt, gringó fegyverforgató. Ő ha puffogtat akkor bizony az ellenfele bőre elveszti a vízállóképességét. A csapat támadásának élére rakták azt a karaktert, aki kötelező elem egy ilyen eposzban. A komikus hőst, aki a célért, szerelméért csetlik-botlik, de legalább értékelhetjük, hogy hajt, küzd és nem adja fel az álmait. Nos, ő Mormota, akinek az egyetlen fegyvere a nyúlánk lába és a süketítő füttykoncert, amit generálni tud.

Real-SchalkeBBCUgye mindenki látja, hogy a Schalkénak esélye sincs? Ismét marad a szimpatikus vesztes szerepe, olyanok ők, mint Loki, Tony Starkék ellenfele, akit persze agyonvág a Hulk, de a happy endre kihegyezett közönség nem tudja megutálni.

Arcosok és Harcosok 2, kétfelvonásban, ma este.

Real Madrid: Casillas – Carvajal – Ramos – Nacho – Coentrao – Casemiro – Illarramendi – Isco – CR – Jesé – Morata

TV: Digi, 20:45