2014. március hónap bejegyzései

Habfehérke és a hét randa banya

akopasz

Már megint jön a Kopasz. A Habfehérke-csodálók jelentős részének csak annyi idejük van, hogy a munkahelyen suttyomban elmajszolják a reggel gondosan aluágyikóba bújtatott rántotthúsos zsemlét, izzadtan, sztrímért kutatva mielőtt a Kopasz szólásra emelkedik. Mondják, ő olyan mint a nóta – jó ebédhez szól. Még így is szerencsés helyzetről beszélhetünk, hiszen a ‘gonoszok’ többségének törzsszurkolói a halmazok összeadása vagy az esedékes tavaszi Cooper-teszt miatt nem követhetik élőben az eseményeket. Márpedig pénteken délben a Kopasz felbukkan majd, és hű csatlósai segítségével ki fogja választani azt a büdös vasorrú banyát, aki megpróbálja letuszkolni a kiokosított Jonagoldot a mi szeretett Habfehérkénk torkán. Az eset azonban több szempontból sem reménytelen, és ezt mind a Kopasz, mind a banyák tudják. Habfehérke ugyanis eléggé egyben van, csupán a körszakálla nem nő egy ideje, nem tud Twitterezni, illetve sajnos leeresztett a fenékimplantátuma. Lovagjaink, Sir Ancelotti és Lord Zizou vállvetve küzdenek azért, hogy Habfehérke közérzete és állapota minden tekintetben kielégítő legyen. Sorsuk azonban most a Kopasz kezében van. Sir Infantino péntek délben megdörzsizi az üveggömböt, a gömb homályában pedig felsejlik majd egy szipirtyó sziluettje. Mik az esélyeink? Megpróbáljuk kiokoskodni.

team

Tovább a folytatáshoz

Gyümölcsleves a főfogás előtt

Real-SchalkeleadTulajdonképpen én meglepetten néztem a meccset. Nem vártam ekkora aktivitást a csapattól. Amikor Robot megszerezte a vezetést, akkor tényleg beszélgetni, sörözni támadt kedvem, de szerencsére a csapat dekoncentráltsága csak abban mutatkozott meg, hogy nem gyilkos könyörtelenséggel használtuk ki a pocsék Schalke védelem megingásait, hanem elszórakoztuk a könnyedén kialakított ziccereket. Ebben persze nagy szerepe volt Moratának is, aki finoman szólva sem az új Raúl, legalábbis a régi kapitányunknak egy butított változata maximum. De róla majd egy kicsit később. A Real Madrid bejutott tehát Európa legjobb nyolc csapata közé, kíváncsian várjuk, hogy Fortuna keze ott lesz-e a vállunkon a sorsoláskor, vagy mondjunk belehúzunk egy Bayernbe. Természetesen, mint minden más csapat, mi is az Olympiakoszt szeretnénk ellenfélnek, mert Moyesék ma kiesnek az tuti…

De vissza a mi meccsünkre.

Tovább a folytatáshoz

Superhero Match

Real-SchalkeleadAzt ismeritek, mikor a 7 törpe, Hófehérke, a Vadász, a német, a cigány, Kühn, Móricka és a székely bemennek a kocsmába? A csapos miközben egy poharat suvickol csak annyit mond nekik: Elmentek ti a picsába… Körülbelül ennyi lehet Jens Keller válasza is minden olyan kérdésre, ami erre a meccsre vonatkozik, pedig annak is örülhet sármos edző, hogy egyáltalán még van állása, mert bizony én azt prognosztizáltam, hogy nyugodtan hátradőlhet már ekkorra, hiszen alap volt, hogy mind a gelsenkircheni odavágón, mind az azt követő Bayern elleni csörte alkalmával óriási pofont kap majd a gárda. Ugye ezalatt a két meccs alatt a Schalke 11 gólt nyelt be, Keller mester azonban a helyén maradhatott, amit csapata azzal hálált meg, hogy legyalulta a Hoffenheimet és idegenben legyőzte a Bundás egyik meglepetéscsapatát, az Augsburgot is (Huntelaar ezeken a meccseken 5 gólt szerzett, Szevasz Ádi), ezáltal tapad a hétvégén a tippmixemet újfent a kukába küldő, Z S E N I Á L I S Kloppoékra.

De most megint ki fognak kapni, bár nem annyira, mint az odavágón!

Tovább a folytatáshoz

Alibi

MAlagaleadNeil tanár úr egy valamit elfelejtett elárulni kiváló beharangjában: nem csupán a Cipész töltötte lázas vedeléssel az előző éjszakát, hanem a teljes Real Madrid Tánckar is! Ez még nem lenne baj, de minderről a hazaiaknak senki nem szólt egy szót se, és úgy jöttek ki a pályára, mintha komoly előadásra készülődnének…

Tovább a folytatáshoz

A Cipész nehéz éjszakája

MAlagaleadAz élet nem igazságos… gondolta a Cipész, amikor szép, ám szerény lakhelyén a vacsorát félretolva szivarra gyújtott és töltött egy pohár bort, hogy leöblítse a fűszeres ételt. Lábát keresztberakva azon merengett, hogy hogyan is jutott ő ide. Hiszen valamikor ünnepelt színész volt, utána irigyelt direktor. Azonban pár rossz előadás és egy rosszul megválasztott szóhasználat az egyik interjúban és máris A kategóriás sztárból egy hírnévbe kapaszkodó, felszínen maradni próbáló rendező vált belőle. Tényleg azért üldözték el a Habfehér Balett éléről, mert azt találta mondani, hogy a Katalán Színésztársulatot egyszerűen nem lehet lefőzni sikerességben, koreográfiában és a kritikusok vitriolos hangvételű cikkeiben? Meg azért a pár darab, csip-csup botlásért, amit az ünnepelt sztárjai elkövettek? Persze, kétségkívül szerencsétlen mondatok voltak, de egy olyan virtuóz és különc művésznek, mint neki, igazán megbocsáthatták volna – füstölgött magában.

A közben kiégett szivart újra meggyújtotta és a mézédes málagai borával kivonult a verandára.

Tovább a folytatáshoz

Tippjáték, avagy jobban tudod Carlónál? – 35. forduló kiírás

tipper1314Na fiúk lányok, némi időt erőltettem viszontagságos, és éppen elég dolgos mederben csörgedező életembe, így elkezdtem a hiányzó fordulók kiértékelését ezen a linken. Megyünk idegenbe a Málagához, amely eléggé veszélyes játékot játszik – önmagával. Formájukban nem találni elismerésre méltót, az elmúlt öt meccsen csupán az Osasunát bírták megverni, a Sociedadtól és a Rayótól kikaptak, az Almería-Valladolid kettőssel ikszeltek. Kevés rúgott góljuk van (26) melynek nagy részét otthon szerezték. 27 eddigi meccsükből 17 esetben ugyanaz volt a félidő kimenetele mint a meccs végén, azaz ha 45 perc után vezetni tudunk, akkor várható, hogy onnan nem tudnak már felállni. Sokszor elég gólszegény mérkőzést szenvedhetnek végig a Málaga drukkerei, hiszen 12 olyan meccsük volt a 27-ből amin maximum 1 találat esett. Szóval ezen néhány érdekesség után toljunk ide egy jó kis tipposzlopot. 😉

Tovább a folytatáshoz

Elhúztunk

reallevanteKicsi, de fontos lépést tettünk tegnap este a bajnoki cím felé azzal, hogy levertük a Levantét, mint vak a poharat. A jósolt gála bár elmaradt, de kétség sem férhetett a győzelmünkhöz, nagyon magabiztosan, esélyt sem adva gyűjtöttük be a 3 pontot, ahogy egy bajnokcsapathoz méltó. Szegény Caparrós helyében el se utaztam volna ide, ugyan a taktikája világos volt, mint a nap, miszerint a buszukkal nem a kinti parkolóban parkolnak le, hanem bent a Szentélyben a kapujuk előtt, de nagyon jól tudta, hogy ez kevés lesz és kevés is lett. Őszintén megmondom, hogy számomra hatalmas rejtély a 10. helyük ilyen játékkal, persze baromi nehéz feltörni a bunkert, ez nem vitás, de talán a kulcs Keylor Navas lehet, aki ma is gondoskodott arról, hogy a nyáron elvigye egy topklub. Bővebben mindenről a hajtás után!

Tovább a folytatáshoz

Le a Levantéval

reallevanteNégy pont, ennyivel húzhatunk ma el a katalánoktól (puszi a Valladolidnak), bár őszintén bevallhatjuk, hogy talán most már a kis kedves szomszédunk számít az elsőszámú riválisunknak, ugyanis Simeone csapata Costa nélkül is magabiztosan hozta a győzelmet ebben a fordulóban, pedig a mostani Celta azért nem egy kutyaütő banda, sőt. Szóval ami még a tavalyi szezonban nem volt biztos, az a mostaniban az lett, vagyis az Atletico teljes mértékben felnőtt a két gigász szintjére. Mielőtt azonban még megtelne a gatya tőlük meg kell jegyezni, hogy az ő sorsolásuk pöppet nehezebb, mint mondjuk a miénk, hisz ők még ellátogatnak a kieső Betishez, akiknek minden meccsük élet-halál kérdés, mennek Bilbaóba, Valenciába, Barcelonába, fogadják a Villarrealt, míg nekünk “csak” a clasico lesz necces és a Sevilla – Sociedad páros úgyhogy bőven van esély még a matrac egy-egy kilyukasztására, ahogy a mi botlásunkra is mutatkozik némi sansz és elég egyszer botlani máris oda a rekordbeállítás (100 pont), ami a ligára nézve örömteli és azt is jelenti, hogy a spanyol csapatok – a bődületes “lerablás” ellenére (Falcao, Soldado, Illarra, Isco, Kondogbia, Navas, Negredo, Toulalan etc.) – nem gyengültek számottevően, sőt, ha jövőre sikerül megtartaniuk értékeiket (Sociedad – Inigo Martínez, Griezmann, Vela; Bilbao – Herrera, Muniain; Sevilla – Rakitic, Moreno, Bacca; Villarreal – dos Santos; Celta – Rafinha stb.), netán erősíteni, vagy mélyíteni a keretet (pl. ATM) a tv-s pénzek újraosztásának? köszönhetően, akkor a következő szezonban még erősebb és izgalmasabb bajnokságnak nézhetnénk elébe, a bohócligázok meg lehúzhatnák magukat a tudjátok hol.

Tovább a folytatáshoz

Tippjáték, avagy jobban tudod Carlónál? – 34. forduló kiírás

tipper1314No, mi a hasonlóság V.I.C. és a Barcelona focicsapata között? Tegnap mind a kettő megfázott… Kicsit göthösen püfölöm a klaviatúrát, de emiatt természetesen a tippjáték nem marad el. Aki esetleg nem látta volna a kommentek között az előző fordulóban, jelenleg egy határidős munkával küzdök, ami leköti minden maradék energiámat, ezért nem szolgálhatok még eredményekkel. Iszonyatos písz és hála és köszönet a türelmetekért, még egy kicsit kérek tőletek belőle. 🙂 Reméljük az előny növelése motiválni fogja fiainkat, ti mit tippeltek?

Tovább a folytatáshoz

Dobar dan, moje ime je Luka Modrić!

Luka_Modrić_leadIgazából már nagyon régóta adósak vagyunk (vagyok) egy ilyen poszttal. Természetesen született már róla egy köszöntő, viszont azóta elég nagy utat járt be a keretből Marcika és Mariska mellett a legnagyobb kedvencem (persze Pipa lelépte után). Igazából nem kellene meglepőnek lennie, hogy egy Modric kategóriájú játékos egy Real Madridban is húzóember tud lenni, de valljuk meg őszintén, nem így indult az ő karrierje habfehérben. Olyan játékosként érkezett, aki nem igazán hiányposzton játszik, érkeztekor kihagyott egy teljes felkészülési időszakot, úgyhogy idő és bizalom kellett ahhoz, hogy a madárcsontú, jóképűnek egy masszív acid trip közben sem nevezhető Luka, akkora rohadt nagy istenné váljon a szememben, mint aki ma.

Ha régi beidegződéseket használnék, akkor True Colors: Luka Modric lenne a poszt címe, de látjátok, hogy nem…
Tovább a folytatáshoz