Xabi és Illarra hazalátogat

socirealNem olyan rég még úgy latolgattuk az esélyeink, hogy a ma esti bajnoki iszonyatosan fontos lesz, és nagyban dönthet a bajnokság kimeneteléről, ám azóta beütött a krach, sajnos kétszer is, aminek eredményeképpen a mostani, Sociedad elleni csörte majdhogynem tét nélkülivé vált, hiszen a riválisaink kellő mennyiségű pontvesztésére – pláne úgy, hogy az előző fordulóban mindketten letudták a legnehezebb meccsük – már nem igazán mutatkozik esély, így nem maradt más, minthogy becsületből begyűjtsük a három pontot, és ki tudja, lehet a végén még szerencsénk lesz. Hajtás után beharangozunk!

A baszk csapat jelenleg az éppen még nemzetközi kupaindulást jelentő 6. helyen tanyázik, de a Villarreal ott lohol a nyakukon, szóval nem fogják egy könnyen megadni magukat. A legutóbbi öt meccsükön csak kétszer tudtak nyerni, pedig a Valencián kívül a tökutolsók ellen játszottak, ez is mutatja, hogy nincsenek életük formájában, de ez esetünkben teljesen lényegtelen, mivel ellenünk nem olyan mentalitással fognak pályára lépni, mint pl. egy Osasuna ellen. Arrasate a héten nyugodtan készíthette fel a játékosait a ma esti randevúra, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy senkit sem kell nélkülöznie, ugyanis időközben a mi Granyérónk is felépült hosszú sérüléséből, egyedül talán Xabi Prieto játéka kérdéses, bár ő kezdőként amúgy sem valószínű, hogy pályára lépne, hisz Canales, a másik exjátékosunk előtte van a sorban. Carlos Vela és a fhanszia csillag, Griezmann játéka azonban egyáltalán nem kérdéses, és bizony ez nem sok jóval kecsegtet nekünk. Ketten együtt eddig 27 gólt rámoltak eddig be a kapukba úgyhogy jó lesz vigyázni velük. Nem szeretném ha megszivatnának minket, mint nem olyan rég a Rakitic-Bacca kettős.

A hadrendjük a mostanában igencsak elterjedt 4-2-3-1, a védelem előtt a doble pivotban általában Bergara és Rubén Pardo szerepel, most is ez a legvalószínűbb. Kettejük közül Bergara felel inkább a középpályás védekezésért, ennél fogva picit hátrébb helyezkedik el a pályán, míg Pardónak a védekezés mellett a támadások erőteljes segítése is feladata, nem véletlen az eddig lőtt három gólja és hét kiosztott gólpassza. Előttük a két szélen a két ász, Vela és Griezmann fog minden bizonnyal futkározni, közöttük Canales vagy Granero vagy Zurutuza, de akár még Elustondo is szerepet kaphat attól függően, hogy mi a célja Arrasaténak, azaz meg szeretné-e erősíteni csapata védekezését avagy nem, a Barcelona elleni meccsen utóbbi mellett tette le voksát, így most sem lepne meg ezzel a húzásával.

soci-valla

A csapatuk játékáról annyit, hogy nem szerelmesek a labdába (49,4 %), ami azt is jelenti, hogy általában kontrajátékkal élnek, főleg idegenben. Otthon inkább ők kezdeményeznek, és megpróbálják komoly presszing alatt tartani az ellenfelet, vagyis már a kapujuktól távol, az ellenfél térfelén letámadnak. Ami számomra furcsa, hogy ennek ellenére ők szerelnek a legkevesebbet a ligában, aminek következtében sárga lapokkal is ritkán találkoznak úgyhogy egy biztos, nem lesz durva a meccs.

Most akkor nézzünk át a mi házunk tájára is. Ha azt mondtam fentebb, hogy Arrasate szerencsés helyzetben van a sérüléseket illetően, akkor Carlo papa nagy szarban. Sajnos minket is elért az az átkozott sérüléshullám, ráadásul a legrosszabb időszakban, a véghajrában. Mondjuk ezen nincs mit meglepődni, mert rohadt régóta kedd/szerda-szombat/vasárnap ritmusban nyomják a meccseket a srácok, így nem csoda, hogy ma nem bevethető Ronci, Marci, Jesé, Arbeloa, Khedira és Di Maria, utóbbi amúgy bekerült a keretbe, de azt nyilatkozta Ancelotti, hogy nem sok esély van arra, hogy leüljön a padra. Viszont Sami herceg – aki mellesleg tegnap ünnepelte 27. születésnapját, utólag is Isten éltesse! – kb. két hét múlva állítólag már csatlakozhat a csapathoz edzeni, aminek persze örülünk, de pont nem az ő posztján vagyunk bajban. Szóval így állunk, ma este azzal kell főzni, ami van. A kapuba továbbra is López állhat be, előtte a hétközben sziporkázó Carvajal-Pepe-Ramos-Coentrao sor kerül beállításra, ő előttük a két baszk és Modric brillírozhat, a támadósor pedig
szerintem átalakul BBC-ről IBB-re, legalábbis Carlo papa azt mondta, hogy Isco opció lehet Cé posztjára Morata és Bale mellett. És ha már Real Sociedad, akkor megkerülhetetlen Xabi Alonso és Asier Illarramendi, hisz mindketten ott “ismerkedtek” meg a labdarúgással.

xabiilla

Vannak állandó témák a Real Madridot illetően, ilyen pl. mostanában a kapuskérdés, vagy már az évek óta húzódó Benzema klasszis-e c. vita, és ilyen bizony a középpálya minőségét firtató kérdés. Utóbbival kapcsolatban én csak egyet nem értek. Miért van az, hogy a kapuban két klasszis állhat, miért van az, hogy a védők cseréi közt ugyancsak vannak klasszisok, miért van az, hogy a támadósorban többek között befigyel két 100 millás játékos is, de a középpályán még a kezdő játékosok sem biztos, hogy világklasszisok, Lukát leszámítva. A középpálya már időtlen idők óta problémás, és ahelyett, hogy végre valahára valaki ezt határozottan megoldaná egy-két tényleg klasszis játékossal inkább csak félmegoldásokat alkalmaznak. De mielőtt valaki még azt hiszi, hogy átmegyek fantasy manager módba elmondom, hogy nem akarok itt lehetséges átigazolásokról beszélni, inkább csak rávilágítani a számok segítségével, hogy tényleg baj van a középpályával, pontosabban Xabi Alonso játékával. Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi hónapokban rohamosan romlott a teljesítménye, és sokszor csak fék volt a csapatban, ezt legjobban a clasico mutatta meg.

xabi_def2

A fenti kép azt hiszem egyértelmű. Tisztán látszik rajta, hogy Xabi miért kapta meg idővel az apó becenevet, és ez csak a védekezésbeli teljesítményének egyik oldala. A másik oldala a rengeteg szabálytalankodás (1,8 per meccs), csak Ramos és Coentrao szabálytalankodik nála többet, de ha megnézzük a ligát ott is bent van az első húszban, ez sem véletlen. Azt már meg sem említem, hogy hányszor cselezik ki egy meccsen (1,4 per meccs), ebben ugyancsak nagyon elöl van a ligát tekintve, sőt, még a középső középpályást játszó Mariska mutatója is jobb az övénél, pedig ő alapvetően marha messze van a védekező középpályás posztjától. Persze mindez nem meglepő, nem lehet örökké fiatalnak maradni, és teszem azt energikusan futballozni, és egyébként is ez a teljesítmény egy része. Elképzelhető, hogy amennyit veszít védekezésben a teljesítménye annyit visszahoz támadásban.

xabi_of

Hát nem, nagyon nem. Az még hagyján, hogy mindössze egy assziszttal rendelkezik, de érdemes megfigyeni a kulcspasszok számának alakulását is, konkrétan a felére csökkent, és ezeket nem lehet azzal magyarázni, hogy változott a játéka, talán kevesebbet kell segítenie a támadásokat ebben az új rendszerben Di Maria és Modric mellett. Nem, bizony ennyivel gyengébben teljesít idén, és ezért is érthetetlen, hogy Carlo miért ragaszkodik ennyire hozzá, miért hajszolja túl miközben ott ül a padon a 40 millás utódja, Kázmérról nem is beszélve. Az az Illarramendi aki amúgy korántsem biztos, hogy minőségi pótlás lesz ezen a poszton. Szó se róla, alapvetően egy tehetséges játékosról van szó, de egyelőre nem látom, hogy mitől lesz ő világklasszis, mitől lesz _neki is köszönhetően_ végre rendben az a középpálya, de mielőtt túlságosan lehúznám összehasonlítottam Javi Martínezzel, aki hasonló típusú játékos, csak azzal a különbséggel, hogy már világklasszis.

illavsjavi

Igazából két adatban van lényegi különbség, a gólok és a kulcspasszok számában, míg utóbbi esetben Illarra javára, az előbbi esetben Martínez javára. Ennek ellenére is nagyon hasonlítanak, egyikük sem a gyorsaságáról, vagy arról lenne híres, hogy lecselezi az ellenfél félvédelmét, hanem védekezésben erősek baromira, és azért nem annyira suták, hogy ne tudjanak bekapcsolódni a támadásokba. Ha jövőre is marad a 4-3-3, akkor én azt mondom, hogy kapja meg a lehetőséget Illa, és hát ha befut egy Javi féle karriert. Egy viszont biztos: jövőre Xabi Alonsónak már nem szabad _kulcsszerepet_ szánni, ami nem azt jelenti, hogy elküldjük, mielőtt még valaki ezt gondolná. Ma viszont legyen kulcsszerepe a győzelemben!

TV: Sport 2 – 20:00