Rohadt egy Déja vu!

rage_face-500x376Két hét híján egy éve. Egy éve annak, hogy az akkori csapatunkat fossá verte a Borussia Dortmund a Signal Iduna Parkban. És kedden hiába a beígért fogadkozások és reváns vétel, majdnem ugyanazt átéltük, amit tavaly! Elképzelés nélküli játék, egy motivált, koncentrált ellenfél, aki mind gondolkodásban, mind csapatjátékban, mind sebességben felülmúlt minket. Az eredmény csak azért nem lett ugyanaz mint egy éve, mert a Kapitány állt a kapuban. Szörnyű este volt, és sok kérdésre választ kaptunk. Hajtás után elemzünk.

Amikor megírtam a beharangot, nem is nagyon gondoltam arra, hogy ne egy hasonlóan poénos összefoglalóval zárjam le az egészet. Most mégsincs kedvem viccelődni, ugyanis a csapat a maradék jókedvemet is elvette. Amit kedd este a pályára raktak a fiúk, azért ha Sir Alex lenne az edző, zuhany után nem kellett volna megtörölközniük, mert az egész csapat olyan hajszárítót kapott volna, hogy a csapatbuszig repülnek. Ez valami elképesztően botrányosan szar volt. Pont mint egy éve. Itt elolvashatjátok krysal egy éve írt összefoglalóját az akkori meccsről, nagyrészt sajnos teljesen aktuális. Mivel elvem, hogy idegből nem írok összefoglalót, tegnap vettem egy mély levegőt, bevettem három Xanax-ot odakészítettem magam mellé néhány hányózacskót és újra megnéztem a meccset. Nem esett jól..

De nézzük mi is történt. Rágógumigyilkos mesterünk egy olyan kezdőt álmodott meg a sebességben és dinamikában erős Borussia ellen, amiért kijárna neki egy saller. A Xabi-Illarra-Modric középpálya minden, csak nem gyors, nem dinamikus. És ez nagyon jól megmutatta, mire apellált az olasz: csapatbusz leparkol, védekezni. De könyörgöm! Nem nézte vissza a tavalyi meccseket?? Nem látta, hogy a BVB miben erős?? Hogy mennek előre mint a meszes, ellenük a bekkelés ezzel a kezdővel totál öngyilkosság?? És ez sajnos be is igazolódott. Már az első 15 percben nekiálltunk az időt húzni, amiért már kezdett felmenni erőteljesen a vérnyomásom. Aztán a 15. percben az első értékelhető támadásunk végén Coentrao beadásába Piszczek kézzel beleért a 16-oson belül, 11-es. Itt megkaptuk az esélyt, hogy rövid úton lerendezzük a továbbjutás kérdését. Nem éltünk vele. Hogy miért Di María állt a labda mögé Ronci hiányában, miért nem Bale, Modric vagy akár Xabi, azt első körben tenném fel Ancelottinak. Igaz, hogy szakadt az eső és csúszott a fű, de Mariska vagy a nyomástól, vagy a korábbi hasmarsa kiújulása miatt leseggelt a labda elrúgása pillanatában, Weidenfeller meg kifogta a tizit.

 mariska_11esLeseggeltünk, szó szerint

Innentől lehetett sejteni hogy baj lesz. Három perccel később a németek kihagyták az első ordító ziccerüket, a meccs egyik legrosszabbja, Illarra próbált meg Ramos lenni az alapvonalnál és kiszorítani Lewandowskit, azonban ez sem sikerült neki, a lengyel az utolsó pillanatban estében visszatette Reus-nak, aki egy pazar csellel leseggeltette Pepét, visszagurított Mkhitarjannak, az örmény kapásból lőtt, de centikkel a kapufa mellé. Iker dermedten állt a vonalon, esélye nem volt hogy vetődjön. A 24. percben viszont már nem úsztuk meg. Pepe egy borzasztóan amatőr hibát vétve haza akart fejelni egy labdát, amire Reus lecsapott, és a kétségbeesetten a 16-os vonaláig kijövő, tehetetlen Casillas mellett be is gurította. Na innentől szorulhatott a zabszem. Szorult is, előbb Iker szedte a ki a rövid felsőből Hummels fejesét, majd Friedrich fejese kerülte el a kaput. A 37. percben jött a második. Illarra amatőr módon eladott egy labdát a középpályán, jött is a kontra, Lewandowski lövésébe Iker elképesztő bravúrral még belekapott így csak kapufára ment, de az onnan visszapattanó labdát Reus kíméletlenül bevágta. 37 perc alatt sikerült elbalfaszkodnunk az első meccsen megszerzett előnyünk nagy részét, és a védelmünk lelkesen asszisztált Reus One man show-jának. Szerencsére többet már nem kellett elviselnünk, jött a szünet. Carlo valami isteni sugallatra meglátta hogy Illarra és a hígfos közt aznap este annyi volt csak a különbség hogy a hígfos nem vett fel Real mezt, ezért lekapta a szünetben és Isco-t küldte pályára, valamint feljebb toltuk a védekezésünket. Ezzel elértük hogy a Borussia ne azonnal szaladjon át a középpályán és néha mi is eljussunk kapura lövésig (Mariska és Bale révén), ugyanakkor Xabi mint potenciális veszélyfaktor még mindig a pályán volt. És hogy nem fogyatkoztunk 10 emberre a pályán, azért hálásak lehetünk a szlovén bírónak, ugyanis Alonso, miután az első félidőben is összeszedett egy sárgát, az 51. percben nemes egyszerűséggel kihúzta a meginduló Mkhitarjan lábát. Sima sárga, egy rossz szót nem szólhattunk volna érte ha a bíró kiállítja Alonso-t.

És aztán következett egy olyan jelenet, amit akárhányszor visszanéztem (amióta ismét jó a gépem), nem tudok értelmezni. 5 védőnk volt két BVB támadóra, lássuk pontról pontra.vedelem1Reus a megszerzett labdával megindul, Alonso természetesen nem tudja megállítani, Pepe és Ramos behátrál, Coentrao meg visszafut segíteni, Carvajal a jobbszélen Großkreutz-ot őrzi.

vedelem2Itt már lehet érezni hogy baj lesz,  Xabi nem tudni mit gondolt, talán hogy a szakálla megijeszti Reus-t. A többiek arra számítottak hogy becsúszik vagy keresztez, nos, egyik se lett.

vedelem3Alonso ki tudja miért otthagyja egyedül Reus-t, akinek így nem nehéz kiosztania a kulcspasszt Mkhitarjannak, és neki ez már ziccer. Szerencsénkre a kapufát találta telibe, és Großkreutz ismétlése meg Pepéről vágódott le.

Tehát két Borussia támadó négy védőnkből csinált komplett hülyét. Azaz nem hogy az egy-az-egyben, de a négy-a-kettőben szituációkat se tudtuk levédekezni. No comment…

De ezután jött a Kapitány! San Iker kitárta védőszárnyait a kapunk előtt, és mondá az ellennek: Ti itt ma nem lőttük több gólt!

iker_casillas-mundocotilleo Az Angyalok akkor segítenek, ha tényleg kell. San Iker a mi Angyalunk

Hogy nem nyeltük be a minket nagy valószínűséggel kivégző harmadik gólt, azt kizárólag San Iker-nek köszönhetjük. Ezért ő a Kapitány. A Legenda, saját Szentünk. Mert akkor van velünk, amikor leginkább kell.

Carlo-t végül elérte a hír hogy Ildi letöri a fullánkját ha kiesünk, ezért a 73. percben behozta az egyetlen olyan játékost, akivel kezdeni kellett volna – Casemiro-t. Valami oknál fogva nem Xabi-t, hanem Mariskát kapta le, aki szintén elég szar volt, de ha visszarakja középre, többet ért volna mint Isco, de hagyjuk. Innentől a túlélés számított, és a fiatal brazil meg is mutatta, miért. Casemiro a neki jutó kb. 20 perc alatt többet szerelt mint Illarra és Alonso az egész első félidőben. Hogy miért is nem kap több lehetőséget, az lenne a második kérdés amit feltennék Ancelottinak. A BVB a saját tempójától kezdett már fáradni, ezért néhány kapura lövés még adódott előttünk, de maradt az egy gólos előny összesítésben. Megúsztuk. Kihúztuk.

És most feltennék néhány kérdést:
Mit érdemel az a csapat, aki egy 3:0-s előnyből 37 perc alatt képes a visszavágón egy gólosat csinálni?
Mit érdemel az a csapat, aki beszart óvodásokként rohangál az ellenfél játékosai után, és amatőr védelmi hibákkal segíti azok támadásait?
Mit érdemel az az edző, aki az elbaszott taktikai felállásba csak az első félidő után hajlandó belenyúlni?
Mit érdemel az az edző, aki semmit nem tanulva a tavalyi meccsekből, ugyanolyan biztonsági játékot kér az erre alkalmatlan kerettől?

Én most megmondom, mit nem érdemelnek a fent említett kérdések alanyai: BL továbbjutást!

Választ kaptunk néhány kérdésre. És nem jó választ. Nincs helyünk a legjobbak között – még. Akárki jön szembe, legyen az a Bayern, Chelsea vagy az Atletico, nekünk nagy valószínűséggel itt a végállomás. Ilyen mentalitással, hozzáállással bárki jön szembe el fogunk vérezni. És most nézzük meg, hol vagyunk: kb. egy éve ugyanitt álltunk, Kupadöntő megvolt, BL-elődöntő megvolt, bajnokságot nem vezettük. Most is ugyanott vagyunk. Erős, motivált, klasszis csapatok ellen nem tudunk semmit felmutatni! Nem tudom, mit várjunk ezek után a szezontól. A csapat kárpótolhat minket, megmutathatja hogy miért is akar a Legjobbak közé tartozni: be kell húzni a Kupadöntőt, és amíg lehet, meg kell próbálni mindent hogy megnyerjük a bajnokságot. Ez talán vigaszt nyújt a keddi meccs után…talán.

Összefoglaló erős idegzetűeknek itt: https://www.youtube.com/watch?v=AdyquR3sShk