Jöhet a kupadöntő

10245517_662200743816488_1984408640790183724_nAzzal, hogy tegnap a meccs előtt kikapott a Barca pontosan nullára redukálódott az Almeria esélye a pontszerzésre, ugyanis a fiúknak így nemcsak szimplán becsületből kellett győzniük, hanem azért is, mert a bajnoki címre való esély egy hangyányit megnőtt, még ha a matracosok előttünk is vannak. Ennek tudatában léptek pályára a srácok, és gyakorlatilag esélyt sem adva takarították le az útról a kiesés elől menekülő andalúz gárdát, amely botrányosan gyenge teljesítménnyel rukkolt elő, és akkor még próbáltam finoman fogalmazni. Most vagy ennyit tudnak, vagy eleve feltartott kézzel álltak ki, talán mindkettő, így viszont csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz közte. Végül négy lett, de lehetett volna több is, ha mondjuk Benzema egy talicskára jutó helyzetéből párat berúg. Tovább után rendhagyó módon most nem egy általános összefoglaló jön, hanem a játékosok egyéni értékelése.

López – Gyakorlatilag akkor sem történt volna semmi, ha a helyére leszúrunk egy karót, így egyáltalán nem baj, hogy San Iker nem kapta meg ezt a meccset, mert ennél még egy átlagos edzés is jobban felkészíti/felpörgeti őt a kupadöntőre.

Nacho – Carvajal hiányában teljesen evidens volt, hogy ő fog kezdeni, ez így is lett. Vele kapcsolatban úgy általában az az érzésem, hogy Ramos egy gyengébbik kiadása – noha agysejtje neki egészen biztos, hogy több van – ugyanis gyorsnak gyors, szóval a sebességével nincs gond, ahogy a védőmunkájával sem, de támadásban eléggé halványnak tűnik, rendesen beadni ő sem tud, volt egy amit konkrétan a felső karéjon szotyizóknak szánt. Ettől függetlenül nem lógott ki a csapatból lefelé, igaz felfelé sem.

Pepe, Varane – Kettejüket egyben értékelem, hisz ahogy Lópeznek úgy nekik sem volt sok tennivalójuk, mindössze hatszor kellett a tizenhatoson belül tisztázniuk, szerintem ez a legkevesebb az egész szezon során.

pepe-varane

Coentrao – Védekezésben kiváló volt, nem emlékszem hibájára, támadásban pedig végig aktívan vett részt, és még gólt is szerezhetett volna, ha nem hibázik a ziccerében, de hibázott, így viszont gólöröm helyett a kapufa szétrúgását vette célba. Még szerencse, hogy nem sérült bele.

Modric – Ahhoz képest, hogy most a védekezéssel kevésbé kellett törődnie támadásban nem nyújtott extrát. Persze a szép megindulások, cselek ezúttal is jöttek tőle, azonban a gól/assziszt elmaradt, de nyilván nem fogjuk ezért leharapni a fejét. Pláne akkor nem, ha szerdán villant.

Illarramendi – Végre Xabi posztján kapott lehetőséget, és nem is vallott szégyent. Sokkal jobb teljesítményre képes, és a csapat szempontjából is sokkal hasznosabb ezen a poszton, hisz itt elsősorban a védekezés a feladata, no meg a támadások segítése hosszú passzokkal. Tehát nem feltétlen kell neki olyanokat csinálnia, amelyekben gyengébb, gondolok itt elsősorban az előretörésekre, megindulásokra, cselezésekre. Ezeket Modric, Dima, Isco és Casemiro is jobban megoldja, ezért érthetetlen Ancelottitól az a lépés, hogy Xabi és Illa együtt kell, hogy szerepeljen. Mondjuk ha azt nézzük, hogy mennyibe került, és milyen illanemzetiségű, akkor máris megkapjuk a választ arra, hogy miért kell ő neki játszania. Ettől függetlenül tegnap nem lehetett rá panasz – mondjuk az szégyen is lett volna, ha egy Almeria ellen panasz van rá – és a gólpassza Moratának kifejezetten szép volt, valószínű Iscótól leste el, mert ő is adott egy ugyanolyat nem sokkal előtte.

Isco – Azt az Iscót láthattuk, akit nyáron annyira, de annyira le akartunk igazolni. Egész meccsen ficánkolt, osztogatott, a cselei is szinte kivétel nélkül ültek most, és akkor a góljáról még nem is beszéltem, ami bizony mestermunka volt a javából. Gyönyörű levétel után úgy tette el a rövid alsóba, hogy 1 oda se nézett, 2 a védő lába között ment el. Me gusta Isco, vagy hogy is mondaná a spanyol, asszem’ az alább látható szurkoló is így gondolkodik erről.

iscogólöröm

Di Maria – Úgy kezdte a meccset mint akinek a szerződése múlna rajta, noha erről biztosan nincs szó, de mondjuk a Dortmund elleni kihagyott tizi erősen dolgozhatott benne. Egyből egy hatalmas kapufával nyitott, majd rendületlenül tüzelt, és nem is szarul. Aztán harmadjára-negyedjére már semmi és senki nem tudta megakadályozni a gólszerzésben, ami parádésra sikerült, én imádom az olyan góljait amikor befelé hozza és kegyetlenül elteszi a hosszúba, igen Robbent is szeretem/szerettem, pontosabban a játékát. Ha Carlo nem cseréli le, akkor minden kétséget kizáróan ő a meccs embere, de lehet még így is. Mindenesetre nagyon jó ezt a Mariskát látni, végre a régi énjét mutatja már huzamosabb ideje úgyhogy azért ha vannak is néha hülyeségei azokat leszámítva nagy kincs ő nekünk.

Bale – Hozta azt, ami idén általában elvárható tőle, azaz gólt rúgott, viszont mellette is voltak szép megoldásai, pl. amikor Karimmal játszott össze és tört be az ellenfél tizenhatosára úgyhogy rendben volt a tegnapi produktuma, reméljük rendben lesz a szerdai is.

benz

Helloszia!

Benzema – Szinte tökéletes meccset játszott, azért a szinte szócska, mert gólt nem sikerült összekaparnia, azonban minden mást igen. Mindig azt mondjuk vele kapcsolatban, hogy ha nem is szerez gólt, de mezőnyben legalább hasznos, hát ez megint igaz. A passzainak negyede kulcspassz volt, kiosztott két asszisztot, a tizenhatoson belül pedig – ahogy azt a lenti kép is mutatja – hétszer hozták helyzetbe. Apró szépséghiba, hogy ebből egyet sem tudott értékesíteni, de ezt most kivételesen megbocsátjuk neki a Béllel való összjáték során bemutatott trükkjének köszönhetően, és csak remélni tudjuk, hogy ami tegnap kimaradt, az szerdán bemegy.

benzema2

Casemiro, Morata, Llorente – Örülük Casemiro pályára lépésének, örülük, hogy egy castillás is lehetőséget kapott, és játszhatott egy keveset a Bernabeu népe előtt és örülök Mormota góljának is, nagyjából ennyit lehet elmondani róluk.

Önbizalom növelőnek tökéletesen megfelelt ez a meccs, a srácok talán megnyugodtak, és remélhetőleg ki tudják használni majd a kupadöntőn azt a lélektani előnyt, amibe tegnap este kerültek a Barca zakójának köszönhetően (is). Most már csak egy dolgunk van, imádkozni Ronci minél hamarabbi felépüléséért, mert rá kurva nagy szükség lesz a katalánok és a bajorok ellen!

Videjó: