Finito

real-esp2Véget ért a Spanyol pontvadászat 2013-2014. kiírása, és most, túl a finishen, akad gondolkodni valónk rendesen. A Real nyert az Espanyol ellen, de így is „csupán” a bronzot csípte el, hisz az egymás elleni eredmények a Barcának kedveztek pontazonosságkor. A Matrac nem pukkadt ki, sőt, mondjuk ki nyugodtan, akarásukkal, hősies helytállásukkal (szemben a Barca és a Real öreguras, hibát hibára halmozó mentalitásával) olyanná tették a La Ligát, mint amilyen egy lelakott edzőterem, mikor betoppan egy élsportoló. Hogy ez minek az éle, az már más kérdés, és az év végi elemzésekben bőven lesz alkalom rá, hogy kivesézzük, most azonban jóval fontosabb ennél, hogy elgondolkodjunk a tegnapi meccsen látottakon…

Nem mondom, hogy nyugodt vagyok. A Real tegnap visszatalált önmagához – rossz értelemben persze-, és a mellett, hogy a BL finálé okán úgy tipegtek körbe a játékosok, mintha tojáson lépkednének, a védelemben újra ugyanazokat a hibákat vélhettük felfedezni, mint idény elején, mikor is értetlenül néztünk össze: de hisz olasz az edző, hogy nem tudja megoldani a védekezést?! Jó, valószínűleg ebben közre játszott az, hogy púpként élte meg a kedvenceink többsége ezt a fordulót, és hiába a dörgedelmes ’Kiszolgáljuk a közönséget!’ nyilatkozat, ha a valóság épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Mondom, érthető ez valahol, a Döntő előtt nincs az a játékos, aki az épségét bármivel jobban kockáztatná, mint ami feltétlenül szükséges, a tétnélküliség pedig már korábban is okozott problémákat a Real háza táján. (Különösen örültem CR távolmaradásának, hisz ő pont azzal a mentalitással van megáldva, hogy gondolkodás nélkül űzte volna az Aranycipőt, még ha a döntője is bánhatta volna.)

dmba-espHa valaki csak az eredményt nézi, ez a 3-1 akár azt is sugallhatja, egy sima meccsen nyert magabiztosan a Real. Azoknak, akik meg is nézték a találkozót, már egész mást súg, és itt vissza is kanyarodom az előző bekezdés első mondatára: nem vagyok nyugodt. Ha a müncheni visszavágót megnyerő Real kiérdemelte a jéghideg, könyörtelen gépezet jelzőket, akkor az azóta lejtmenetbe kapcsoló gárda jóval cifrábbakat is érdemel. Az elmúlt hetekben kommentek közt többször is feltűnt, hogy a formaidőzítés nem volt-e túlzottan koránra belőve, mert hiszen ahogy a finisbe ért a szezon, a Real úgy válik egyre inkább erőtlenné. A BM-elleni visszavágó óta nem láttam a srácokat még közepesen sem játszani, a látványos visszaesések Benzemától a védelem egészéig terjednek – ráadásul a No Ronaldo, No Party – jelszó továbbra is adja magát. Ha az Espanyolban legalább egy igazán jó formában lévő támadó akad, más lett volna ennek a meccsnek a vége – és, persze, ilyenkor következik az ’Egy komolyabb csapat…’ – tézis. Tény, hogy az első félidő álmosító jellege után a másodikra a vendégek jóval több helyzetet dolgoztak (és hagytak) ki, mint a Real, más kérdés, hogy a kinyíló katalán védelem mellett már könnyűszerrel lehetett kontrázgatni, amiben kiváló a Madrid. Béla gólja arra volt igazán jó, hogy felébressze a szunnyadásból a csapatokat, azonban akit igazán ki lehet emelni (pozitívumként), az szinte csak Di Maria – újabb két gólpassz, és ellenben a többséggel, megalkuvást nem tűrő munka jellemezte egész délután. Más kérdés, hogy az Illarra-Khedira középpálya hátborzongatóan gyengén muzsikált, ami, tekintve hogy a spanyol Alonso legfőbb opciója a pótlásra, ébreszt némi hiányérzetet még abban is, aki végletesen megértően áll a tegnapi meccs milyenségéhez.

mormdi-espSzóval, ahogy az egész idény, úgy a tegnapi meccs is a ’Jó-jó, de…’ szókapcsolattal jellemezhető. Nem lettünk bajnokok, és ez csak a játékosaink hibája, nem használtuk ki a lehetőségeinket igazán, ami megint csak, bár az egész vastagon be van sározódva Ancelotti által. Ettől függetlenül még így is lehet, hogy ez lesz a Real Madrid utóbbi évtizedének legjobb idénye, de az utóbbi heteket látva vannak hiányosságok bőséggel. Van rá egy szűk hetünk, hogy javítsunk rajtuk.