A por la DÉCIMA

Szépség és a szörnyeteg – Jó, igen, elcsépelt, tudom, mégis, egy döntőn a nem köznapi halandók (más néven: elkötelezett szurkolók) számára ez a két véglet létezik. Az ebbe a kasztba tartozók, legyenek bár gyári munkások, vagy olyanok, akik fejben kiszámolják 27,4 négyzetgyökét, mostanra olyan állapotban lehetnek, mint egy bedrogozott kaméleon: kósza gyomorgörcs, váratlanul felhangzó vihogás, és (mint például én, így éjjel kettő környékén…) kóros álmatlanság; és akkor még csak néhány tünetet említettem. Megnyugtatnék mindenkit, ez tökéletesen normális. Merthogy holnap (ma) este egy Álmot összezúznak, míg egy másik megvalósul!

decima

A kóros gyomorideg (ilyenkor minduntalan bevillan Diego Costa arca, ahogy a kupával vigyorog – brrr…) alig hagyott bennem helyet értelmes gondolatoknak. Csúnya ilyet mondani, pláne egy „bloggernek”, ugyanakkor be kell lássuk – van az a helyzet, amikor legszívesebben csak beülnél egy sarokba, és várnád: jöjjön, aminek jönnie kell. A Real Madrid ma este Bajnokok Ligája döntőt játszik, karnyújtásnyira az évek óta álmodott vágy, a tizedik trófea – mely ráadásul sokunk első győzelme lenne, és én most nem találom a szavakat. Mind tudjuk, mit jelent ez…

Neil Blender

Abban a helyzetben vagyok, hogy teljesen indifferens, focit nem igazán követő emberekkel nézem majd a meccset. Csapatépítő tréning vidéken, szóval a szokásos meccsnézős baráti társaság helyett az elhivatottságomon kissé megütköző, vélhetőleg Góliát helyett Dávidnak szurkoló emberekkel leszek körülvéve. A kérdés persze felvetődik, hogy mennyire Dávid is az Atlético, hogy az adott példánál maradjak, de a lényeg érthető. Ott leszek én Real Madrid mezben, az egész napos szabadtéri elfoglaltságban naptól cserzett arccal, vélhetőleg nem igazán “szárazon” és körülöttem csupa olyan ember aki még Diego Costát is szimpatikus outsidernek gondolja. De fájt leírni Costát és a szimpatikust egy mondatban leírni. Természetesen igyekszem majd felhívni a figyelmet, hogy a dübörgő bazdmegek percenkéni előfordulása nem tartozik szorosan az egyéniségemhez és magamnak már megfogadtam, hogy jó előre elnézést kell kérnem mindenkitől a verbális önkifejezésemért.

halamadridMert olyan nincs, hogy egy szurkoló ne őrüljön meg, amikor a csapata bármilyen döntőt is játszik, legyen az a Somogy megye 3 helyosztója vagy a BL döntője – nyilván utóbbinak azért van egy komolyabb jelentősége, de az alaphelyzet ugyanaz. Elérhető közelségben a Tizedik. Kommentelő szurkolóként, bloggerként annyiszor leírtam már, hogy “majd jövőre”, “idén fő cél a BL” és ehhez hasonló frázisokat, hogy szinte gügyén, gyermeki rajongással várom a holnapi napot, kifejezetten örülök neki, hogy el leszek foglalva egész nappal és nem a centit vágom, meg a rohadt lassan járó nagymutatót bámulom az órán. Hihetetlen érzés lesz, hogy annyi év után újra egy igazi döntőben láthatjuk a csapatot. Lement egy generáció váltás mind a szurkolók, mind pedig a játékosok között, a klub átvészelt jónéhány szűk esztendőt, a csoportkörön túljutva évekig az törölte belénk a lábát aki akarta. Ha belegondolok, hogy pelyhedző állú főiskolás voltam amikor Zidane bekúrta, most pedig lassan Krisztusi korba lépő, családot tervező “középkorú” férfi, el kell morzsoljak egy könnycseppet. Hogy rohan az idő.

És ezt az időt állíthatja meg a csapat holnap. Nem fogok belemenni elemzésbe, meg elvárásokba, mert a meccs felére nem fogok emlékezni. Nyálcsorgatva nézem majd a hőseimet. Bámulom majd a higgadt Casillast, korholom majd a színészkedő Pepét, áldom majd Ronaldo jobb combját és remélhetőleg magamat fogom köpködni a duplázó Benzema korábbi abuzálása miatt. Legyen így, vagy nyerjünk egy öngóllal, őszintén megmondom nem érdekel. Nem érdekel Simeone és gárdája sem, nem leszek hozzáértő, nem leszek blogger, nem akarom majd megmagyarázni a dolgokat. Egyszerűen csak 90 percre újra gyerek akarok lenni, aki csillogó szemmel bámulja az idoljait és morzsolja a könnycseppeket amikor Casillas fél kézzel felemeli a kupát a magasba. Annyira magasan akarok repülni, mint Ancelott bal szemöldöke. A meccs után majd levonjuk a következtetéseket, elemezzük a szezont, “objektíven” elemezzük majd a játékosok és Ancelotti teljesítményét, de holnapra csak egyet akarok: Boldog lenni!

Maverick

2000: a Real Madrid bejut a döntőbe, ahol az Európa meglepetésére egészen odáig menetelő Valencia ellenében elhódítja a trófeát. 2002: a Real Madrid bejut a döntőbe, ahol az Európa meglepetésére egészen odáig menetelő Leverkusen ellen elhódítja a trófeát. 2014: a Real Madrid bejut a döntőbe, ahol az Európa meglepetésére egészen odáig menetelő Atletico Madrid ellen…

Álljunk csak meg egy szóra: meglepetés? Valóban meglepetés-e, hogy ezen az estén Simeone csapata fut majd ki a habfehér gárda ellen a gyepre? Ha arra gondolunk, hogy év elején ki jósolta volna ezt meg, akkor kétségbe vonhatatlanul az. Ha azonban az egész szezonon végignézve, utólag tekintjük át az előzményeket, akkor már óvatosabban nevezhetnénk csak annak. Az Atletico Madrid kapcsán az volt a kérdés hónapokon keresztül, hogy mikor pukkadnak ki. Hogy mikor fogynak el az elit mércével mérve átlagosnak mondható játékosok. Hogy mikor ütközik ki a keret vékonysága. Teltek-múltak a hetek, majd a hónapok, az őszből tél lett, majd a télből tavasz, és a pillanat csak nem jött el…

Real Madrid CF v Club Atletico Madrid - Copa del ReyEgészen odáig jutottunk, hogy a döntő előtt le kell írnunk: nem gondoltuk volna, de a lehető legerősebb csapatot kell legyőznie a Realnak a Tizedik elhódítása érdekében! Nem azért, mert Diego Costa ontja a gólokat, vagy mert a belga hálóőr parádézik, még csak nem is azért, mert Simeone egy esztendő alatt úgy vált edzőlegendává, ahogy Mourinho 2004-es éve óta talán senki… Hanem azért, mert az Atletico Madrid a szó klasszikus értelmében véve jelenleg a legjobb „CSAPAT” Európában! Egy olyan társaság, amelyik hátrányból fordította fel a Chelsea rettegett páncélos buszát. Amelyik 20 perc alatt elvesztette két legjobbját, de így is egalizált Barcelonában, hogy a végén vastapsra ingerelje a katalán közönséget. Amelyik olyan akarattal és odaadással játszik, ahogy mi is szeretnénk, ha összeállnánk a haverokkal… Egy olyan csapat, amelynek játékosai pontosan tudják, hogy életük legnagyobb lehetőségének küszöbén állnak, és Bale-lel, Ronaldoval ellentétben nem feltétlenül gondolhatják, hogy jövőre újra ott lesz az alkalom. Az ebből fakadó lelkierő pedig többet jelenthet egy ilyen estén a legzseniálisabb labdaérintésnél és a legjobb taktikai felkészítésnél is! „Most vagy soha…” – talán csak ennyit mond majd Simeone az öltözőben…

Nem altathatja hát el magát a Real Madrid, és nem gondolhatja azt, hogy „csak” az Atleticot kell legyőzni, nem a Barcát, nem a Chelsea-t, nem a Bayernt, mert az fényesen kikövezett út lenne a pokol kapui felé. Ezen az estén ismét megmérettetik a csapat, és ismét bizonyítania kell. A feladat pedig nehezebb, mint idén bármikor, hiszen az ellenfél olyan erényeket csillogtat, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik szeretett fiaink számára. Nem „csak” az Atleticot kell legyőznie Lisszabonban a Real Madridnak, hanem éppen a Real Madridot. Nem lehet masszív védekezésből megkontrázni majd a labdatoszogató ellenfelet…. nem elegendő majd kivenni az egy vagy kettő kulcsjátékost, hiszen a matracosok kerete éppen olyan homogén és sűrű, mint egy matrac maga. Kézbe kell hát venni a feszítővasat, és fel kell törni a zárat.

Nem egyenként, hanem csapatként! Nincsenek illúzióim: a képernyő előtt is átérezhető az a légkör, ami most belengi az Atletico gárdáját, és bizony a Realnál az egység és elszántság ezen foka nem érhető tetten, noha az előrelépés az előző évhez képest megkérdőjelezhetetlen. Egy este viszont fel lehet venni ezzel a versenyt, és fiaink nem egyszer leptek már meg minket a legjobb arcukkal akkor, amikor az előjelek okán erre a legkevésbé számítottunk. Hiába a 9 cím, a játékosok egy része talán még TV-ben sem látta a legutóbbit, így ez mit sem jelent számukra. A motiváció tehát adott. Már csak megfelelő mederbe kell terelni azt, nyugodtságot, fegyelmezettséget és egységet kovácsolni a puszta akaratból. Carlo és Zizou képes lehet rá. Csapatként kell felülmúlni az Atleticót, csak így lehet. Nem az egyéni meglódulásokban kell bízni, nem azon kell stresszelni, hogy vajon fáj-e majd Maris pocija, vagy miként van CR combja, esetleg ezen az estén belövi-e Benzin. Nem! Együtt kell kimenni a gyepre, együtt kell tolódni, becsúszni, indítani, együtt kell ütközni és visszazárni. Nem akarok az egyéni megdicsőülést hajszoló önjelölt hősöket látni, nem akarok azon aggódó arcokkal szembesülni, hogy miként vannak aznap este a legnagyobb sztárok, nem akarok egyetlen a bíró felé tett megjegyzést sem elcsípni. 11 játékost akarok látni a pályán ma este, akik tényleg egymásért küzdenek, akik teketóriázás nélkül továbbteszik a labdát a jobb helyzetben lévő érkezőnek, akik pótolni tudják a Szőrt, akik a legordasabb hiba után is bátorító módon vállon veregetik betliző társukat, akik ténylegesen együtt lélegezve, csapatként érdemlik majd ki a trófeát Simeone harcosai ellen. És akkor igazán büszke leszek majd…

A foci az elmúlt évek során kicsit az NBA útjára lépett, és a csapatjáték helyett a médiának hála egyénekről, nagy zsákolásokról, az egyes emberek hátán hordott társaságokról szól, kirakatba rakott frontemberekről, értük fizetett vagyonokról. Az Atletico emlékeztet most mindenkit egy kicsit arra, hogy milyen is volt ez gyermekkorunkban, hogy miről is szól a csapatsport. Örülök, hogy ők az ellenfeleink, örülök, hogy klasszikus erényeket csillogtatva nyerhetjük meg a Tízediket! Zárásként az NBA-s vonalon maradva, küldeném ezt a csodálatos videót a srácoknak, mert ebben minden benne van, ami pár óra múlva kell majd… Hala Madrid!

V.I.C.

Gyerekek nagyon fúj az az ellenszél! Körülbelül így lehetne jellemezni a BL-döntőt a mi szempontunkból. Van a baráti társaságodban legalább egy tipikus nagyszájú, kárörvendő fazon, aki minden szezonban “kiejteti” az éppen aktuális körből a Realt ugye? Nevezzük őt Mr. Genyónak. A Real Madrid szurkolókat kivéve az egyenletből a futballvilág szurkolóinak jelentős része most egy nagy Mr. Genyóvá fog válni, amely a “Legkisebb Királyfi-elv” alapján ezerrel fog semlegesként az Atléticónak szurkolni. Ez abból a szempontból hibás, hogy sokan nem képesek belátni: az Atlético nem egy “Legkisebb Királyfi”, aki szerencsével és kalandos úton, vadregényes tájak között jutott el ide. Nem. Az Atléti egy kibaszott habzó szájú hadsereg, akik minden szembejövő arcába belepasszírozták a buzogányt, aztán jól kiröhögték a szerencsétlent és nyomultak tovább. Így akár egy ország is meghódítható (lásd bajnokság). Azonban Európában ez nem biztos, hogy a legnagyobb ütközetben elegendő lesz. Megmondom miért. Az Atléti bár hihetetlenül egységes, NINCS A PÁLYÁN VEZÉRE. A padon van egy közösségkovácsoló maffiafőnök Simeone személyében, és ennyi. A matracosoknak a pályán azonban nincs Simeonéjuk. Már hallom is a hangokat, de hát Diego Costa így meg úgy. Diego Costa NEM VEZÉR. Viszont egy kiváló katona, akinek remekül hasznát veheted a fronton, de tőle nem lehet a pályán útmutatást várni. Éppen ezért oda is kell rá figyelni (ha a frontvonalba vezényli őt Cholo), hogy ne tudja villogtatni a tudását. Európa legnagyobb harcában vezér nélkül a pályán? Nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen. Ebben a sakkpartiban hiányos az Atlético (a fekete bábuk) készlete.

tumblr_inline_n457clZqDi1rxh62fKész szerencse azonban, hogy a fehér bábuk hiánytalan létszámban megvannak, és egy rutinos nagymester lépked velük Ancelotti személyében. A képzeletbeli táblánkon a Király szerepe egyértelműen Iker Casillast illeti meg, akinek ugyan kicsi a mozgástere, de szinte lehetetlen őt nehéz helyzetbe hozni. A vezér szerepét is könnyen ki lehet találni: Természetesen Cristiano Ronaldóról van szó, aki tudásával térdre is kényszerítheti (fogja is) a komplett matracot. A futók szerepében Gareth Bale és Ángel di María tetszeleg, akik szintén részesei lehetnek a győzelem megszerzésében. Mind a kettőben benne van a gól, és fontos megemlíteni, hogy csapatban gondolkoznak. A huszárjaim a szélső hátvédek, Dani Carvajal és Fábio Coentrao. Előbbi helye nem volt kérdés az egész szezonban, utóbbi azonban lenyűgöző tavaszával bizonyította a mesternek, hogy érdemes ráosztani a posztot. Rengeteg dolguk lesz, bízzunk benne, hogy képesek lesznek visszaverni az ellenfél csapásait. A bástyák szerepében pedig ebben a partiban Ramos és Modric tetszeleg. Mindkettő kulcsember lehet a fináléban, s bár a horvát előrébb játszik, Ramos feje életveszélyes a szögleteinknél. Lukától inkább a stabilitás megteremtése várható el középen, s a spanyoltól ugyanez a hátvédsorban.

Maradtak a gyalogok és a kérdőjelek. Pepe rendben lesz? Ha nem akkor Varane léphet a helyébe, de mi újság a középpályán? Nincs Alonso és így Illarra helyettesíthet (ne tegye, de ő az esélyes), én inkább Iscóra szavaznék. Elöl pedig Benzema lesz, aki ebben a partiban maximum a középső gyalogok egyike lehet, főleg hogy problémái is voltak/vannak, nemcsak a kapu előtt, de a fizikai állapotában is. A szerencse azonban az, hogy ezek a tisztek önmagukban is képesek megnyerni a meccset.

– Gyerekek nagyon fúj az ellenszél!
– Az lehet, de ezek a figurák ledönthetetlenek!

IronRock

A Tizedik. A Décima. Madridista lelkünk mélyén lappangó örök kín. Ami 12 év alatt egyfajta megszállott mániává vált minden madridi vezető, edző, játékos és szurkoló fejében. Az Ígéret Földje, a Csúcs. Ahova még csapat nem jutott el a foci történelmében, és mi lehetünk az elsők. És mégis, milyen nehéz oda eljutni! Talán mert tényleg az az Ígéret Földje, egy cseppnyi Mennyország az elérése pillanatában, ahonnan már megtudhatja minden Real szurkoló, játékos, vezető, hogy milyen lehet az igazi Mennyország, ha itt ez ilyen. De ahogy az igazit is roppant nehéz elérni, úgy ezt se könnyebb. Tudnánk róla mesélni. És ha nem sikerül, akkor újabb fárasztó, keserves út az elejétől kezdve, hátha legközelebb végre célhoz érünk. Tizenkét éve járjuk ezt a keserves utat. Tizenkét éve várjuk, hogy kedvenceink végre elérjék a Decimát, lehozva azt a cseppnyi Mennyországot arra a rövid időre ide a Földre, hogy végtelenül boldoggá tegyenek mindenkit, akinek a szíve a Real Madridért dobog. Voltak évek, amelyekre jobb szeretünk nem is emlékezni. Amikor a csapat hírnevéhez méltatlan módon esett ki már a csoportmérkőzések után. Amikor kénytelen-kelletlen el kellett fogadnunk: csak a nevünk van Európa elitjében, az aktuális csapatunk nincs. Három éve viszont mindig eljutottunk az utolsó lépcsőfokig, hogy aztán rendre ott botoljunk el, karnyújtásnyira a sikertől. Ez, ha lehet, még keservesebb volt, mint a korai búcsú. Hisz már olyan közel volt! Már szinte láttuk! És aztán mégsem… Idén viszont nem botlottunk, már látjuk a Decimát! Csak el kell érni, úgy, ahogy addig eljutottunk: CSAPATKÉNT!

real-madrid-vs-atletico-madrid-final2És most a játékosokhoz néhány szó: Fiúk! Ahogy eddig eljutottatok, azt Csapatként értétek el. Mindannyiótok munkája, áldozata, verítéke benne van. Közel álltok ahhoz hogy belépjetek az Ígéret Földjére, hogy este a Mennybe mehessetek egy rövid időre. Hogy méltán ünnepeljünk Titeket, a Hőseinket! Roppant nehéz és kimerítő volt az út, talán nehezebb mint az ezt megelőző három év, de hogy ezt elértétek az egy dolgot feltétlenül bizonyít: Egyedül sehova, CSAPATKÉNT viszont nincs határ előttetek! Hogy ez mit is jelent, arról San Iker tudna nektek mesélni. Ő az egyetlen, aki ott volt 12 éve is. Aki végül hozta a csapatnak az előzőt. De arra még ő se gondolt akkor, hogy 12 évet kell várni, amíg esély lesz a Tizedikre. És ő az egyetlen, akinek ez a 12 év legalább olyan mély nyomokat hagyott a lelkében mint nekünk, szurkolóknak. Ahhoz hogy megszabaduljatok a Tizedik agyra és lélekre nyomasztó hatásától, egy út van: fel kell adni önmagatok érdekeit és csapatként élni, lélegezni a pályán! Amikor nem az számít hogy mint játékosnak mi az ami jó, hanem ha a csapattárs bajban van védekezésben, akkor azonnal mentek és segítetek neki, amikor csúsztok, másztok, és nem érdekel a saját testi épségetek csak a Csapat sikere. A Mennybe nagyon nehéz bejutni: de ha feladjátok a személyes érdekeiteket, nem lesz a pályán Ronaldo vagy Ramos vagy Bale, hanem csak egyvalami: a Real Madrid, akkor sikerülni fog! Akkor végre elmúlik az átok. Hosszú utat tettetek meg idáig. Mi, szurkolók Veletek együtt éltünk át hosszú éveken keresztül örömöt és bánatot, és a Tizedik már tényleg olyanná vált számunkra, mint ami: a Mennyország itt a Földön egy rövid időre. Én hiszem, hogy Ti ezt lehozzátok ma este! És akkor újfent megköszönöm a Sorsnak, hogy Madridista lettem, és ünnepelhetem a Csapatomat, a Hőseimet!

MLM_Poharam

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a mai meccs lesz a legfontosabb az elmúlt bő egy évtizedet nézve. E tény tudatában az elmúlt napok jókora gyomorgörcsben telnek számomra, és szinte minden egyes nap állandóan a meccsen jár az eszem, olyannyira, hogy még közvetlen elalvás előtt is azon pörgetem az agyam, hogy vajon mi fog történni ma este. Csak úgy kavarognak bennem a vegyes érzések és gondolatok a Döntővel kapcsolatban. Az egyik pillanatban teljesen meg vagyok győződve arról, hogy mi nyerünk, de utána rögtön el is bizonytalanodok, ki érti ezt? A két énem, Magabiztos Krisztián és Óvatos Béla biztosan, következzenek hát ők:

MK: Tiiizeeediiik! Sima lesz, mindenki meglássa! Nem tudok olyan forgatókönyvet elképzelni, ami ne úgy végződne, hogy San Iker, a mi Kapitányunk emeli magasba a sok éve várt trófeát.
ÓB: Nem szeretnék károgni, de mintha két évvel ezelőtt egy Bayern pofára esett volna egy papíron gyengébb ellenfél ellen, szóval csak óvatosan azzal a forgatókönyvvel. De pl. az is óvatosságra inthet minket, hogy az eddigi – velük játszott – döntőket nézve 4-1 oda…

MK: Jó, ilyen statisztikákkal hagyjál, mert semmi értelme, ugyanis semmit nem fog ma az befolyásolni.
ÓB: De az azért csak számít valamit, hogy idén pl. lófütty sem termett ellenük nekünk, a bajnokságról nem is beszélve, amit ugye szépen elhappoltak előlünk és katalánék elől.

MK: Rendben, ezt adom, de mintha a kupában lezúztuk volna őket, nem is akárhogy, rémlik?!
ÓB: És szerinted azt mennyire vették komolyan?

MK: Hát bazz, Simeonénél szerinted lehet valamit nem komolyan venni?!
ÓB: Nyilván nem, de ha láttad azokat a meccseket, akkor láthattad azt is, hogy milyen pechesek voltak. De mindegy is, mert ezt a meccset vérkomolyan fogják venni, és ha valamit vérkomolyan vesz Simeone bandája, akkor ott az ellenfélnek rohadt nehéz dolga van.

real-madrid-vs-atletico-madrid-final3MK: Há’ még jó, hogy nehéz dolgunk lesz, mivel ez egy BL döntő. Tudod, azt nem szokás azért ingyen, szimpla kedvességből osztogatni. De megmondom, hogy mi az, amivel a matracosok nem tudnak versenyezni, ami a javunkra billentheti a mérleg nyelvét: a MOTIVÁCIÓ. 12 éve megszállottan küzdünk ezért a címért, ezalatt megjártuk a poklok poklát, és most itt vagyunk a Menny kapuja előtt. Itt nem bukhatunk el, a srácokban ezerrel dolgozni fog az adrenalin.
ÓB: Aham, értem. Én elhiszem, hogy Ronaldóék kurvára motiváltak, de azt garantálom neked, hogy Ardáék is legalább ennyire azok, szerinted mikor fognak újra ilyen lehetőséghez jutni?! Nem mostanában, szóval ezt a mait tekinthetjük egy soha vissza nem térő lehetőségnek.

MK: Hát figy, szerintem a motivációjuk, a sikeréhségük egy hangyányit csökkent a bajnoki cím behúzásával, de hagyjuk is ezt a kérdéskört, mert ha csak végignézek a két csapaton, a két kereten, hát a hülye is látja, hogy melyik az erősebb.
ÓB: Jól van Krisztián, ügyes vagy. Mert szerinted a futball csak annyiból áll, hogy a pályára feltolok 11 szupersztárt, és megy minden, mint a karikacsapás. Apropó szupermegahipersztár, a középpálya legfontosabb helyén ki fog villogni? A meccshiányos, támadásban hótfogalmatlan Herceg, vagy netán a szintén meccshiányos, szintén hótfogalmatlan, ráadásul nulla tapasztalattal bíró Illarra?

MK: Figyelj, ott lesz Modric és Mariska is a kp-n, akik bárkit képesek kompenzálni, úgyhogy ezen semmi nem fog múlni.
ÓB: Kíváncsi leszek arra, hogy ezen mennyire nem fog múlni semmi, amikor mondjuk Raúl Garcia az első perctől fogva tapad majd rá, mint egy pióca.

MK: Az Atleti inkább arra koncentráljon, hogy a BBC-t valahogyan nullán tartsa, azt a BBC-t, amelyik egymaga többet szórt, mint az egész matracos horda.
ÓB: Oké, ez valóban nehéz feladat lesz nekik, de a felállt védelem kifejezés mond valamit neked?

MK: He?
ÓB: Nem akarok okoskodni, de Simeone nyilván betolja majd az Ikarust a kapujuk elé, az meg Roncinak, de főként Bélnek nem nagyon ízlik, ahogy az egész csapatnak sem.

MK: Megoldják, nyugi. Vagy ha nem, akkor majd jön Ramos, és intézi a dolgokat.
ÓB: Oké, tegyük fel, hogy a gólszerzés előbb-utóbb menni fog, node a védekezéssel mi lesz? Pláne, hogy elvileg nem lesz a Brutálisan Jó Formában Játszó Pepe, helyette megkapjuk a mostanában elég langyos, fejben gyenge Varane-t. Akinek minden bizonnyal majd egy igazán kedves, szimpatikus jófiút – akarom mondani a tirpák Costát kell fognia.

real-madrid-vs-atletico-madrid-final5MK: Costa jó játékos, de pont, hogy nem kell tőle befosni, majd Ramos megmutatja, hogy hol a helye.
ÓB: Jó, leszarom Costát, de attól még valahogy meg kell állítani majd a kontráikat, tudod azokat, amikkel legutóbb szétszopattuk a bajorokat vagy a katalánokat. Most majd mi sprintelhetünk hátrafelé rendezetlenül..

MK: Ez mondjuk igaz, de egy kontra végigvivéséhez nem ártanak olyan játékosok, akik jól és gyorsan passzolnak, nem mellesleg nagy sebességgel képesek futni. Van ilyen ott, de nem annyi és nem olyan minőség, amivel mondjuk mi rendelkezünk ilyen téren, ergo könnyebb dolgunk lesz megállítani őket, mint pl. a bajoroknak volt minket.
ÓB: Továbbra is tartom, hogy kurva meleg lesz ez a pite. Nem beszélve arról, hogy mi van, ha a focizás helyett inkább a rugdosódásba ölik a perceket, és megpróbálják egyfolytában tördelni a játékot. Nem is kell ide a feltételes mód, mivel biztosan így fognak játszani, elég csak megnézni az idei rangadókat ilyen szempontból, és az nagyon nem kedvezne nekünk, hogy finoman fogalmazzak.

MK: Tudod, egy meccsen a játékosok mellett általában van egy játékvezető is, akinek az a dolga, hogy a szabálytalanságokat kőkeményen büntesse és megtorolja.
ÓB: Jézusom, te tényleg ilyen naiv vagy?

MK: Hát figy, azért egy BL döntőn ilyen szempontból legyen már normális játékvezetés, a rohadtéletbe! Ezt azért el lehet várni, nem? Merthogy egy sima spanyol bajnokin mit engednek meg, az egy dolog, de egy BL döntőn – ami a klubfutball ünnepe – a játék ne fulladjon már pankrációba, mert az bizony az uefának sem érdeke.
ÓB: Erre csak azt tudom mondani, hogy legyen igazad..

MK: Az lesz! Mint ahogy az is biztos, hogy megnyerjük ezt a csatát.
ÓB: Már vagy fél órája vitatkozunk, és még mindig ennyire biztos vagy a győzelemben?

MK: Pontosan. De hozok egy példát, amin keresztül megmutatom, hogy mi nyerünk.
ÓB: Hallgatlak.

MK: Tavalyi BL döntő dereng?
ÓB: Ja, a németek egymást gyepálták.

MK: Így van. Elemezzük csak egy picit a két csapatot. Ott volt a Bayern, az a Bayern, aki előtte megjárta a poklok poklát, aztán kétszer is a döntőbe kerültek, utóbbinál csak egy hajszál hiányzott a trófeához. Ez lenne a Real (tudod, 3 elődöntő zsinórban…). És ott volt a Dortmund, amelyik előtte a BL döntő közelében nem járt, ennél fogva meglepetésre került oda, de semmiképpen sem érdemtelenül. Ez lenne az Atletico. A meccs az utóbbi évek legkiegyenlítettebb döntőjét hozta, de a végén egyértelműen ki jött a két csapat közti tudáskülönbség, ebben bízom most is.
ÓB: Érdekes és tán megfontolandó párhuzam, azonban minden helyzet más, szóval nem igazán győztél meg.

MK: Na jó, menthetetlen vagy..
ÓB: Vagy inkább csak realista?

MK: A realitás az, hogy ha nehezen is, de győzünk.
ÓB: Legyen igazad!

krysal

Lassan reggel van, és elkerül az álom. Végigolvastam a srácok szavait, beszerkesztettem, törtem és hasítottam újra és újra. Most már Veletek együtt tudom, mit jelent ez a meccs Nekünk. Ma éjszaka, vagy inkább reggel, talán utoljára álmodom a sokéves súllyal. Csak a csapaton múlik. A Real Madrid végre kiléphet a története, önmaga árnyékából. Együtt sikerülhet. Én ott leszek, még ha nem is Lisszabonban, és az idő hiányában nem is Koronás meccsnézésen, hanem feszült arccal valamely kivetítő előtt, hol torkom szakadtából üvöltve, hol szentségelve. De végig remélve. Mert EZ a Real Madrid megérdemli a Hitet.

keep-calm-and-say-hala-madrid-20