Az Öreg Hölgy esete a fiatal sráccal…

Morataposzt-leadA BL döntő utáni eufória – meg a temérdek meló és elfoglaltság – miatt kicsit takarékra raktam magam foci, illetve Real Madrid ügyben. Egyszerűen ki kellett élvezni a pillanatot, fogadni a gratulációkat és persze irgalmatlanul várni meg töltődni a VB-re. Ahogy az lenni szokott, jönnek a szezon legjei, a szezon értékelései (nálunk is majd) és persze megkezdődnek a tárgyalások vételről, eladásról. Mi madridisták, talán mindenkinél jobban tudjuk, hogy ez az időszak a hivatalos vadászidény kacsára, hiszen olyan szinten elszaporodnak az álhírek, hogy jóérzésű ember csak kapkodja a fejét és próbálja a mai felgyorsult világban gombamód elszaporodott hírportálok információit visszacsekkolni. A végre beköszöntött késő tavaszi, kora nyárias időben próbáltam a munka monotóniájából egy kicsit kiszabadulni, amikor kiverte a szemem egy érdekes hír. Morata klubot vált… és MENNNYIIII??? és HOVAAAAA???

Ehhez pár sor alant.

Van az az örök vita amelyik arról szól, hogy melyik bajnokság jobb, melyik rosszabb és persze miért. Ennek nyilván van egy UEFA által mért „objektív” kerete, de minket, szurkolókat ez csöppet sem érdekel. Épp a minap ment a levlistán egy PL-PD összevetés, ahol természetesen a spanyol csapatok szurkolói a hispán pontvadászatot, a szigetországiak a PL-t tartották jobbnak. Igazából teljesen értelmetlen a szájkarate, mert minden statisztikát kétségbe lehet vonni és minden ténybe lehet mást látni, mégis úgy gondolom, hogy az egyik legizgalmasabb vitatéma ez, már ha az ember egy intelligens partnerre talál és saját magában is megvan a nyitottság némi információ befogadására.

Abban nagy vita azonban nincs, hogy a Serie A egy külső sávon tötymörgő, fekete füstöt eregető, elhasznált és nem megfelelően karbantartott A8-as Audi. Valaha irigyelt volt, kivételes, a kor minden csínját-bínját birtokló csodagép, de mára csak egy önmagára alig hasonlító romhalmaz, ami bármelyik percben széthullhat. A Primera Division, a Premier League, a Bundesliga messze előtte, sőt, lassan a Ligue 1 is elhúz mellette a belső/középső sávban, míg a tipszmikszelő, kopott tarvíziói bőrdzsekiben puffogó digók középső ujjukat mutatva próbálják tartani a lépést: sikertelenül. Nem vagyok egy olasz foci szakértő, nem is akarok annak látszani, de elkaptam pár meccset a Serie A-ból idén és bizony elszomorított amit láttam. Üres lelátók, szörnyű állapotban lévő stadionok, tét nélküli bajnokság (az első 10-12 fordulótól eltekintve), közepes játékosok tucatjai. Elvétve találni nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő játékost, talán a Juvénak, Napolinak és a Romának van olyan játékosa (balfasz Balo mellett), aki nemzetközi szinten is megállná a helyét, persze mindezt kocanézőként, amit meg is kaptam, mint roppant elmés érv, hiszen idén már felvilágosítottak, hogy Benatia sokkal jobb, mint Pepe (mindezt akkor, amikor Pepe god modeban tolta).

Morata-poszt 1.képJól jellemzi a korábbi bundabotrányoktól megtépázott bajnokság erejét, hogy alig-alig érkezik A kategóriás játékos a ligába, talán Higuaín, Tevéz és mondjuk Strootman az aki újonnan jött a tavalyi évben és letettek már máshol is valamit az asztalra (bár a holland talán ebben kivétel). Félreértés ne essék, nem a jó játékosok hiányát ecsetelgetem, hanem a kiemelkedő játékosokét. Nagy különbség. A Juventus izgalom nélkül, klubrekorddal lett bajnok. Ízlelgessük egy kicsit, hiszen közelről ismerhettük meg a Juventus játékerejét. Nem volt nagy (mint ahogy Vidal színész-ütemérzéke sem). Idegenben egy kötelező X, otthon egy győzelem, a Juventus pedig kizúgott a csoportjából. Az olasz bajnok a BL-csoportból nem jutott tovább. Nagy fogadkozás kezdődött, hogy majd az EL, de az sem sikerült… Ellenben lealázták az olasz mezőnyt, ami azért mutat némi korrelációt a bajnokság erejével. Meg az is, hogy Calleti gyakorlatilag MoS a Napolinál…

Morata-poszt 2.képNem lettünk olasz blog (baromi unalmas is lenne), viszont felröppent a hír, hogy cserecsatárunk, elhagy minket és máshol próbálja ki magát. Amennyiben Morata mondjuk a Getaféba, Benficába vagy mondjuk Carvajal után szabadon a Leverkusenbe igazolna nem nagyon mozdulna meg a tükör előtt gyakorolt Carlo-szemöldökünk. De Morata kijelentette, hogy ő legszívesebben a Juventusba menne. Ekkor már egy kicsit félrehordott az állkapcsunk, de megláttuk az összeget és végképp elképedtünk. Nem elég, hogy a Wolfsburg 28 (!!!!!) millió eurót sem sajnált volna érte, 5 évre 17 (!!!!!) millós fizetést ajánlott volna, a játékos a Juventusba menne… WTF? Benzemáról beszélünk? Nem. Morata az, bazmeeeeg. Qué?

Morata-poszt duckfaceAz összeg kb. 20 millió euró (hasonlítsuk csak össze Bale árával…) Nos, feleim, ennyi pénzért fel kell ajánlani, hogy évente a szabadságán a nyaralást mi álljunk, utazással együtt bárhol, all inclusive. Én bevallom férfiasan meglepődtem. Morata szerintem az utóbbi „új Raúlok” közül a legbalfaszabb. Nem annyira pejoratív értelemben, de egy kicsit olyan Bad Luck Brian a csávó, na. Csereként elég sok meccsen szóhoz, jutott, meg is lőtte a maga góljait, ez rendben is van, de olyan irgalmatlanul esetlen, hogy még akkor is jobban kezelem a labdákat mint ő, ha nincs bent a kontaktlencsém és Ottó lőtt passzát kell lekapnom. Nem mellesleg én a XIV. kerületben egy lepukkant tornateremben hajtom a bőrt, ő meg a BL döntőben. Conte nem nézett meccset? Összevágtak róla egy videót és az elég volt? Vagy ennyire fos az olasz bajnokság, hogy egy Morata befér a bajnokcsapatba? Mi ezzel a Juventus motivációja? Elmondhatják, hogy egy BL győztes csatárt csábítottak el, még ha Perezék óriási mulasztása, hogy egyáltalán a keretben volt? Nem értem ő hogyan vihetné előre az Öreg Hölgyet, kivétel persze ha kellett egy szépen mosolygó, mozgó bábu a kispadra, mer’ akkor elnézést, jó vétel. Nem mellesleg arról nem szólnak a hírek, hogy akár Pogba, akár Vidal részese lenne az üzletnek.

Igazából Moratát sem értem. BLB ő, hiszen vélhetően nem annyira kutyaütő, mint láttuk sokszor, de képtelen volt elviselni a „Real Madrid csatára” címmel járó nyomást (amit Benzema elég lazán leszart mondjuk). Futott, hajtott, általában annyira céltalanul, mintha az én taktikai utasításaim után lépett volna pályára. Elmehetne fejlődni csillagászati fizetésért a Bundesligában a BL-ről éppen lemaradó Wolfsburghoz, ami szerintem egy tökéletes lépcső lenne neki (BL csoportkör után úgyis EL lesz a Juvéval is…), de nem, ő amolyan magyar tehetségként nagyot akar harapni és inkább irány a Juve – padja vélhetőleg. Lesz ő még a Girona sztárjátékosa.

Szarkazmust, iróniát félretéve ha igazak a hírek minden jót kívánunk neki, a Real Madrid ennél nem járhatna jobban, ő pedig reméljük nem fürdik meg és befut, szívből kívánom neki. De persze továbbra is: Honey Boo-Boo legyek ha értem ezt az egészet…