La Liga 2013/2014

laligaKiörömködtük magunkat? Akkor jó, mert most eljött a jól észrevehető pangás, már ami a Real Madridot illeti, következnek ház az évösszefoglaló elemzések, hogy ne csak a VB-láz maradjon nekünk a hétköznapokra. Terítéken a Real Madrid bajnoki “menetelése”…

Maverick

A bajnoki szezon egy igazi hullámvasút volt, amiben egymást váltogatták a zseniális és az értékelhetetlen hónapok. Néhány hét alkalmával elhitte az egyszeri néző, hogy bajnok lesz a csapat, majd alig pár nap elteltével követelte a fél keret szélnek eresztését és Ancelotti szemöldökének szálankénti szedését. Furcsa év volt, melynek végére miként egy rendes hullámvasút vagy éppen gerjesztett atom, a társaság visszatért az alapállapotba, vagyis a pálya legmélyebb pontján megpihent a szerelvény…

Hogy miért nem sikerült a nyakakba akasztani a bajnoki aranyat? Számos okot lehetne találni, ezek közül vegyünk sorra párat.

RealMadridvBayernMunichApr14_large

Először is augusztus elejére sikerült zárójelbe tenni az egyébiránt lenyűgöző előszezont. Júniusban nem vártam semmit Carlótól – bevallom, nem örültem érkezésének –, de az amerikai túrán látott változatos, ötletes, kreatív, multifunkcionális csapat ámulatba ejtett. Hiába, mert ennek a hónapnak maximum annyi szerepe volt, hogy megtörtént az erőnléti felkészítés… Bocsánat: még az sem mindenkinél. Az alapemberként játszó Özil Londonba költözött, Bale ott sem volt a csapattal, a majd végig játszó Casemiro tavaszig eltűnt a Bernabeu egy pincéjében, és még sorolhatnánk. Úgy indult tehát a bajnokság, hogy taktikai szempontból minden kezdődhetett elölről, és ez bizony meglátszott elég rendesen. Ha csak egy kívánságunk lehetne a nyárra, akkor szurkolóként azt kérném, hogy minden transzfert bonyolítson le a presidente még az edzőtábor előtt! Tavaly Modric, idén Bale érkezett az utolsó járattal: ennek semmi értelme. Veszélyes az alapozást kihagyó játékosra, lehetetlen helyzetbe hozza az edzőt, és tulajdonképpen az az egy év, ami miatt többet kell fizetni az augusztus 31-én a küszöbön áteső csillagért, elveszik. Még örülhetünk, hogy az apró sérülések mellett a formán kívül lévő Bale nem szedett össze valami igazán komoly nyavalyát.

Apropó nyavalya: alighanem kevesen gondoltuk a nyáron egymás sarkában lihegő játékosok tömegét látván, hogy a keret kevés lesz idén mennyiségi és mélységi szempontból. Nem mondanám, hogy hiányoztak még klasszisok, hiszen nem várható el, hogy a világ élcsapatainak 98%-ban biztos kezdő arcok a padon ücsörögjenek, de szerencsétlenül alakultak a dolgok. Nagyon kellett volna Jese tavasszal, akárki akármit mond, Sami is jól jött volna, és bizony Higuain is nagyon-nagyon hiányzott, mert a Benzema-Morata kettős kevésnek találtatott további alternatívák hiányában. Meg persze az sem ártott volna, ha a két klasszis balhátvédünk egészségügyi szempontból nem együtt érne egy felet, és nem kéz a kézben jártak volna a gyengélkedőre…

1779834_10150532442819953_1440486941_nA keretet nehéz lesz mélyíteni, hiszen bárki, aki nem vak, az sajnos láthatta, hogy elég kevés az elérhető hely a kezdőben. Cé és Bale sokkal-sokkal többet játszik, mint amennyit kellene nekik. Néha fájóan lerítt a képernyőről, hogy ők bizony egészséges állapotban lecserélhetetlenek. Ezen változtatni kell, mert különben tényleg függővé válik a csapat tőlük, márpedig főleg előbbi immár a 3x felé sajnos egyre több apró sérülésre számíthat, különös tekintettel a faragására. (Gondoljunk csak a napokban előkerült statisztikára, miszerint a 2010-es VB óta a jelenlegi résztvevők közül ő játszott a legtöbbet.) Ennek eredményeként Granadák ellen lőtt mesterhármasok miatt hagyhat ki fontos BL meccseket, ami bizony semmilyen szempontból vizsgálva sem minősíthető előnyös üzletnek. Egyszerűen semmi szükség rá, hogy BL derbik előtt 4-0-nál még a pályán rohangáljon, még akkor sem, ha lő utána további 3 gólt. Már csak azért sem, mert így a csapat el fogja veszíteni – vagy meg sem tudja venni – az aktuális Jeséket és egyéb helyetteseket, akik bármilyen meglepő: alapvetően mégiscsak játszani akarnak. Nem csak edzésen.

Az augusztus-szeptember időszak hatalmas pofon volt az előszezon után, és kínszenvedés volt meccseket nézni. A srácok néha bántóan látványosan unták a találkozókat, egy pillanatig nem érződött az az elszántság, ami az aranyhoz szükséges lett volna. A Villareal-Atletico-Barca trió ellen szerzett 1 pont után kicsit az volt az érzésem, hogy a fiúk szinte fel is adták a szezont lélekben. Mentek persze, de már akkor sem hitték el újra talán, amikor ismét megnyílt a lehetőség. A varázslatos január után mi szurkolók elhittük, de aztán megint vissza kellett huppannunk a valóság szűkös talajára és az átkozódó kommentek tengerébe: eddigre a BL és a Kupa vastagon prioritást élvezett, Carlo felmérte, hogy a triplázás ugyan az ölünkbe hullhat, de kijelölt célként még nem állja meg a helyét. A Decima persze feledteti valamelyest az utolsó hónapot, de azért szögezzük le: csupán a bajnoki meccseket értékelve a szezonzáró 1 hónap volt az évtized egyik legrosszabb hasonló terjedelmű időszaka a klub életében.

Ha össze akarjuk foglalni a bronz okait, akkor végeredményben elég egyetlen adat: a két rivális ellen sikerült egyetlen pontocskát összekaparni, de nem sikerült oda-vissza legyőzni a Bilbao-Sevilla-Valencia trióból sem senkit. Ez utóbbi tény 2000 környékén még teljesen vállalható lett volna, sajnos azonban az elmúlt évek tendenciái miatt mára egyáltalán nem fér bele. A sors iróniája – és had kerüljek magammal látszólagos önellentmondásba -, hogy a riválisok csetlése-botlása miatt még ez is elment volna, ha a tabella legalján kucorgók ellen sikerült volna alig párral több pontot bezsebelni. Ettől függetlenül nincs bennem az egészségesnél nagyobb keserűség – nem kis részben a BL miatt -, mert az egész éves teljesítményt nézve a fenti adatok tükrében nem lett volna megérdemelt a cibelesi ünneplés…

A bajnoki év annyira jellegtelen volt, hogy szinte csak pár momentum maradt meg, ami bevéste magát emlékezetembe, és évek múlták is fel-fel idézhető marad számomra: a Barcelona ellni tavaszi felejthetetlen mérkőzés, az Elche elleni döbbenetes végjáték, Rakitic mozdulata a sevillai blama alkalmával. Jelzés értékű, hogy egyik sem éppen a dicsőségcsarnokban kap helyet madridi szempontból… Minden másra úgy tekintek utólag, mint nyilvános edzésekre és felkészülési meccsekre, mert igazán nem is voltak többek ennél sajnos. Ez egyáltalán nem az ellenfeleket minősíti: egyszerűen lélektani okok miatt ennyi tellett a habfehér alakulattól, mondhatnánk fejben nem voltunk ott. Ez pedig fontosabb lenne mindennél ezen a szinten, elég csak az Atletico teljesítményére gondolni.

garciaalonsoVan még tehát hova előrelépni, és biztos vagyok benne, hogy jövőre látni is fogjuk a fejlődést ezen a téren. Ancelotti megtalálta a csapatát, megismerte a ligát, jövőre talán már az a luxus is megadatik neki, hogy a nyáron a végleges kerettel készülhet, és akkor az idei évre alapozva bizony nem is lehet kérdéses, hogy jövőre ismét bajnoki címet ünnepelhetünk. Figyelembe véve a riválisok jelenlegi helyzetét és átalakulásukat, szerintem nem nagyképűség azt állítani, hogy jövőre ez elvárt cél kell legyen egy együtt maradó Real Madridtól. Persze lehet, hogy a VB-n látott tehetségek és Perez még közbeszólnak…

V.I.C.

A futballszurkoló csapongó. Érzelmei labilisak, lelkivilágának egészségét mérkőzések megtekintésével kockáztatja, s heti kedélyállapotára rányomja a bélyeget a fiúk aktuális produktuma, ami a mezőn pironkodó harmatos libafostól a földbe döngölős legyalulásig bárhol elhelyezkedhet. Felszorozva ezt egy olyan klubnál, ahol minden nyáron csilliós összegek repkednek (inkább kifelé), és folyamatos eredménykényszer van, megspékelve egy felerősödő városi riválissal meg gránátékkal, akik még a korszakosság köpenyét a vállfára akasztva is bitang erősek… nos az ilyen klub fanatikus szurkolója járja meg minden bajnoki szezonban a mennyet és a poklot – akár egymást követő fordulókban. Ettől fanatikus a fanatikus, nemde?

A futballszurkoló hamar ítél. Elvakult eszméire akár másnap rácáfol, mert az ágyból kikelve öt másodperc helyett hétig ásított. Amikor szenvedve sikerül egy meccset behúzni, az öröm sem az igazi (lsd. döcögős (hajjaj…) három pont az Elche ellen idegenben), amikor gála van, akkor megdicsőül mindenki (lsd. impozáns széjjelkapás a jobb sorsra érdemes Betis otthonában, a kapott gól nélküli január közepén), amikor váratlan vereség csúszik be, akkor hirtelen minden elsötétül (a tavaszi Sevilla elleni zakó), és ha a közvetlen riválisok ellen nem jön össze semmi, akkor a tombolástól, dühtől a beletörődésig konkrétan bármi előjöhet (a megszerezhető 12-ből csekély egy pont).

A futballszurkoló matematikus. Amennyi számolgatást előszedett az is, aki az érettségin kiizzadt matek kettes után a “deriválás” varázsszóra gyilkos üzemmódba kapcsolt, hát öröm volt nézni. Ha ő megveri őt, akkor ez és ez idekerül, de ha az csak iksz lesz, akkor a másik visszacsúszik, de mi biztos behúzzuk, és három meg kettő sem öt már többet. Aztán megvalósult a kevésbé várható forgatókönyvek egyike, jelesül, hogy az összes bajnokjelölt azért versenyez, hogy melyikük tudja szebben elbukni az aranyat. De a zárásig füstölögtek az abakuszok (sőt egyesek még azután is).

jese-rodriguez-goal-in-real-madrid-2014S bár elbuktuk a bajnokságot, a futballszurkoló alkusz is. A BL-győzelemért (főleg) és a CdR-sikerért (azért kevésbé) “becseréli a ligát” és nagylelkűen int egyet: legyen. Bevállaljuk a harmadik helyet, elviseljük, hiszen a másik két fő sorozat a miénk, a Décima a zsebben, egye fene, ez a szezon lehet az Atléticóé, úgyse nyernek ligát vagy 20 évig ismét. Azonban ez nem a piac a Maglódin, és világos, hogy a bajnokság is behúzható lett volna. Most jól viseljük. Ha a másik két finálét elbukjuk, Ancelotti lehet, hogy már Giggsy mellett mosolyogna a hivatalos bejelentéssel, és az a vicc, hogy ez nem vicc. Ha egyvalamit szeretnék a következő szezonra (Suárez érkezésén kívül), akkor az az, hogy több türelmet kapjon a csapat, mind a vezetőség, mind a szurkolók felől. Jövőre szoros (és újra kétszereplős) versenyt várok a Barcelonával, nyugi, természetesen a mi sikerünkkel.

Neil Blender

Ha egy szóval kellene lerendeznem a bajnokságot, akkor azt mondanám: csalódás. A Real Madridnak teljesen mindegy igazából, hogy a második vagy a harmadik helyen futott be, nem első, így a szezon mindenképp csalódást keltő. Mivel ez a poszt a pontvadászatról szól, így eltekintenék attól, hogy tulajdonképpen egy sikeres idényt produkáltunk, szorítkozzunk csak a Primerára.

Előzetesen a kutya nem gondolta volna, hogy Choló csahos kutyái akár jottányit is beleszólhatnak a nagyok játékába, de ettől volt zseniális idénye a matracosoknak. A szezon előtt, a korai fordulókban mindenki rájuk legyintett (én is), hogy rendben, rendben elfogynak. A korai meccsek a vártaknak megfelelően alakultak, szorgosan gyűjtögette a pontokat a csapat, majd a Villarreal elleni X és az ATMA elleni zakó után már megindultak az ujjak a hajkorona felé és bőszen vakargattuk, hogy most akkor hogy is van ez? Pokoljárás lett az ősz, a legvadabb rémálmaink is manifesztálódtak Ramos összeakadó agy-láb koordinációjában (főleg előbbi vezérlés hiányában), a Barcelonát sem sikerült megverni. Hátrány, Mou-hatás, szarancelotti… Realosok vagyunk vagy mi. Szépen lassan eltemettük a szezont és amikor a legmélyebbre süllyedtünk onnan már csak felfelé vezetett az út.

2Volt pár katarktikus győzelem, botlottak a riválisok, a Real Madrid abszolút nyerő helyzetbe került a célegyenes előtt, hogy aztán 2-3 forduló alatt eldőljön: Ancelotti nem bajnok edzőként fog bekerülni a históriákba. Igazából jól is van ez így. Nem mondom, hogy nem örültem volna annak ha Casillas harmadszor (nem kronológiai sorrendben persze) is kilátogat a csájéhoz a Cibelesre, de tulajdonképpen nem feltétlenül érdemeltük volna meg a címet. A Barca talán még kevésbé, de a Ligának csak jót tehet ha a két legnagyobb észbe kap, hogy van itt más is rajtuk kívül – végre. Ezért (na meg a Kupa és BL győzelemért) sem tudok igazán haragudni a srácokra, kifejezetten örülök annak, hogy ha már nem mi, akkor nem is a Barca nyert. Madrid balfaszabbik felén is szurkolók vannak, kivárták ők is az idejüket. Élvezzék ki, nem tart majd soká.

Tulajdonképpen 1 pontot kapartunk össze a közvetlen riválisoktól, az EL kupás csapatok is meg-meg tréfáltak minket. Nagyon jól érződött, hogy Ancelotti hova koncentrálja az erőket, tökös volt, kockáztatott és tulajdonképpen nyert. Na nem bajnokságot, mert azt majd jövőre (csak leírtam még egyszer, de micsoda különbség, kérem). Így legalább éhes lesz az edző és éhesek lesznek erre a játékosok is. Hiányérzetünk csak az egymás elleni eredmények miatt lehet, hiszen egy-egy meccsre is elkapni a riválisok haját és beletunkolni a fejüket a napon rohasztott gazpachóba mindig is kiváltságos pillanat.

A jelszó a régi, csak más vonatkozásban: Majd jövőre!

Iron Rock

Bajnokság. A második legfontosabb trófea volt az idény elején (a Décima kergetése mindent vitt), és mégis az egyetlen olyan sorozat lett, ahol nem hogy másodikak, de csak harmadikak lehettünk a két rivális mögött. Persze a két másik sorozat bőségesen kárpótolt minket, de azokról majd később. Most akkor lássuk, miért is nem sikerült megnyerni a La Ligát. Bonyolultnak és összetettnek tűnik, pedig nem az, ugyanis szerintem három alapvető oka van. Alapigazság, hogy egy bajnokság megnyeréséhez a kiegyensúlyozott teljesítmény és a riválisok elleni minimum nullszaldós mérleg feltétlenül kell, és ki kell használni a riválisok esetleges botlásait. Ezek közül mi csak egyet tudtunk hozni többé-kevésbé: a kiegyensúlyozott teljesítményt. Viszont a közvetlen riválisok elleni bajnokikon 1 azaz 1 db pontot sikerült összeszedni, és az otthoni két rangadónkat egyaránt elbuktuk. Így ez kevés. Összességében ha a végső pontokat nézzük, nem annyira tragikus a helyzet, de valamivel illik tisztában lenni: amikor ősszel a Barca-Atleti kettős ellépett tőlünk, az nagyrészt azért volt, mert elveszítettük ellenük a meccseinket. Azon kívül volt két döntetlenünk, a Villarreal ellen, valamint decemberben az Osasuna ellen.

Real-GranadaÖFMarciékÉs kellett aztán a 100%-os január, a közel olyan jó február, hogy végre mi lehessünk az elsők. És itt most térjünk rá a harmadik részre: kihasználni a riválisok botlásait. Február végén megkaptuk az esélyt, egymás után kikapott az Atleti és a Barca is (nem is gyengén), mi pedig behúztuk a meccseinket és máris 4 pontos előnyünk volt. Amit március végére 4 pontos hátránnyá változtattunk, két egymást követő vereséggel, amelyek közül az egyik a Clásico volt. És utána hiába jött egy megint remek április, a BL-ben való menetelés hatása május elejére kiütközött. Az év elején elég mélynek és variálhatónak tűnő keretünk elapadt, a kulcsemberek sorozatos sérülései a hatalmas terhelés miatt mindennaposakká váltak. Hiába kaptuk meg májusban az utolsó esélyt, amikor se a Barca, se az Atleti nem tudott az utolsó 3 meccsén győzni – de mi sem. Tehát megkaptuk többször is a riválisok botlásait, volt a saját kezünkben a sorsunk a rangadókon, de nem tudtunk élni vele. Ergo: nem érdemeltük meg idén hogy bajnokságot nyerjünk.

Az okok boncolgatása sokrétű, említettem a keret elfogyását, a kulcsjátékosok fáradtságát, dekoncentráltságát, ami a májusi bajnokikon durván kiütközött. Jövőre egyértelmű a cél: Carlónak mélyítenie kell a keretet, valamint ki kell dolgoznia alternatívákat arra az esetre, ha valamelyik kulcsjátékosunk hosszabb időre kidől. És össze kell kapnunk magunkat a rangadókra, mert a négyből talán csak egy meccsen nyújtottunk magunkhoz képest elfogadható teljesítményt. Ha ez meglesz, akkor jövőre behúzzuk a Tizenegyedik mellé a bajnokságot is!

MLM_Poharam

Habár az elmúlt öt szezont nézve most szereztük a második legkevesebb pontot a bajnokságban, és mind José mind pedig Pelle papa több egységet gyűjtött össze az első szezonjában, mégis azt tudom mondani, hogy a csapat által nyújtott teljesítmény nagyjából rendben volt, leszámítva persze a szezon végét, amikor többször is sikerült magunkat lábon lőni. Azonban meggyőződésem, hogy másképp alakul a véghajrá, ha előtte nem hódítjuk el a kupát és nem jutunk be hosszú idő után újra a BL-döntőbe, ugyanis akkor a srácok és Carlo az utolsó leheletükig küzdöttek volna az ismert hátráltató tényezők ellenére is, de így is hozták a maximumot, viszont az előbb említett körülmények miatt ez csak ennyire volt elég, valami extra kellett volna mindenkitől, ami jött is, csak éppen a BL-döntőn. Mondjuk ezt nem bánjuk annyira.

real_osasuna_2Lehet és kell is vizsgálni, elemezni, hogy miért nem tudtuk behúzni a bajnoki címet, de a legfőbb ok az az, hogy hátrányból indultunk a legnagyobb riválisunkkal szemben. Anno Pelle és José is elbukott az első évében, mert a főellenfele már egy kész csapat volt, ráadásul éppen a csúcson. Most is ez volt a helyzet, Simeone Atleticója brutálisan összeállt már erre a szezonra, egyedül Falcaót kellett pótolnia, akit szerencséjére Costával tökéletesen egyből meg is oldott. Ezzel szemben Ancelotti kapott egy kész keretet, aminek a kialakításában mindössze annyi szerepe volt, hogy megmondta Di Maria és Özil közül ki távozzon az érkező Bale miatt. Jó, mielőtt elkezdenénk sajnálni a nagy macit jegyezzük meg, hogy nem Torghelle szintű játékosokkal kellett dolgoznia, de azt mindenki tudja, hogy egy edzőnek az a legjobb, ha a “saját” játékosaival tud dolgozni, bár ez a klub szempontjából nézve nem mindig ideális, hisz az edzők is emberek, ők is képesek hibázni, mellényúlni valamivel vagy valakivel. Aztán további problémaként jelentkezett az, hogy a keret későn állt össze végleg, ugyanis hiába érkezett korán Isco, Illarramendi és a fiatalok a Castillából, Bale szappanoperájának csak szeptember elején lett vége, ráadásul ennek következtében Özil repült, sőt Coentrao is közel állt a távozáshoz, ergo a felkészülési időszakban elvégzett munka jóformán ment a kukába, új alapokra kellett helyezni a csapat játékát. És ebben az sem segítette Ancelottit, hogy többen még sérülésekkel bajlódtak ilyentájt (Bale, Xabi) úgyhogy nem csoda, hogy akadozott a gépezet és jöttek a nem várt betlik (pl. otthon az AtMa ellen). Aztán idővel Carlo papa ráérzett valamire, megtalálta Di Maria helyét, felrázta Benzemát, valószínű felpofozta Ramost is, és beindult az újévben a henger, aminek köszönhetően még az első helyre is fel tudtunk ideiglenesen kerülni, sajnos az idény végét nem bírtuk, így lettünk végül harmadikak.

Abban, hogy harmadikak lettünk a már említett okok mellett az is közrejátszott, hogy a rangadókon nem jeleskedtünk, és akkor még egész finom voltam. Az őszi nagy meccseket még be lehet annak tudni, hogy messze nem volt kész a csapat, nem volt kiforrva a taktika és a játékrendszer sem. Emellett persze voltak komoly edzői hibák is, a matracosok ellen pl. Carvajal és Modric kihagyása máig az érthetetlen kategória, és ugyancsak az érthetetlen kategóriát képezi a nou campbeli fellépésen a csatár nélküli játékunk. Ramos szerepeltetése szerintem önmagában nem volt hiba, hiába mondják sokan ezt és maga Carlo is. Ezerszer inkább őt nézem a kp-n, mint mondjuk Samit, akit szinte minden skillben ver védő létére, ez azért sokatmondó. Mindenesetre azt a meccset elbaltázta az olasz, és ezen az sem változtat, hogy Bale nyilván vezetői nyomásra került a kezdőcsapatba, nem Ancelotti saját döntéseként. Ami a tavaszi rangadókat illeti, ott az egyszeri szurkoló joggal gondolhatja azt, hogy azokra nincs mentség, hiszen a csapat bombaformában volt, a játéka már abszolút kialakult. Ez részben így is van, de itt jön be a szerencse kérdése, mert abból bizony nem sok jutott ezeken a mérkőzéseken nekünk, gondoljunk csak a Bilbao elleni találkozóra, ahol Ronaldo kiállítása pecsételte meg a sorsunk, vagy az Atleti ellenire, amikor a második félidőben gyakorlatilag rájuk borítottuk a pályát, és Gabi szerencsés találatának köszönhették a második és egyben vezetést érő góljukat, vagy a Barca elleni hazai clasicóra, ahol Carlo tökösen felvállalta a támadófutballt, és csak Ramos ostobaságának meg Neymar ügyes, “színészi” teljesítményének köszönhették katalánék a három pontot. Utóbbi meccs mondjuk azt is bebizonyította, hogy Xabi Alonso nem megoldás már magasra feltolt védelmet és intenzív letámadást alkalmazó, abszolút támadószellemű játéknál, és akkor zárójel bezárva. Tehát láthatjuk, hogy picit több szerencsével máshogy is alakulhattak volna ezek a mérkőzések, viszont amit itt elvett úgymond a sors, azt a másik két sorozatban visszaadta.

Valencia-CRÖsszességében azt tudom mondani, hogy a srácokat nem érheti rossz szó a 87 pont miatt, szinte mindent megtettek a végső sikerért ebben a sorozatban is, de a körülmények most ennyit engedtek. Kis öröm az ürömben, hogy így marad bőven motiváció jövőre is, azaz nem kell még egy olyan szezontól tartanunk, amelyet tavaly produkáltak a fiúk Zsozéval. Egy valami azonban biztos, és a véghajrá tökéletesen rámutatott: nem olyan mély a keretünk, mint amennyire hittük úgyhogy ezen a nyár folyamán okosan feltétlenül változtatni kell!

krysal

A Real, ahogy én láttam, a Mou harmadik idényét jellemző totális széthullás után ebben az évben (különösen a bajnokságra gondolva) az építkezést, az újraszerveződést vette a középpontba. Ancelottinak a mellett, hogy a rá nehezedő közmondásos súlyt cipelte, meg kellett küzdenie a Mourinho-örökséggel (kapuskérdés, több vita a klubon velül), és elsősorban azt a stabilitást kellett megteremtenie, ami alapfeltétel a sikerességhez.

Persze, ez több olyan eredménnyel is párosult, ami sokunkál kiverte a biztosítékot. Az már kevésbé védhető, hogy a bajnoki rangadókon Ancelotti miért halmozta az ökörségeket (Ramos középpályásként kezdetése, et cetera), de ez lehetett az a döntő faktor, ami a bajnoki helyezésünket okozhatta. A januári szuper hónap után már mindannyian láthattuk, mekkora a potenciál a gárdában, de több fordulópontot (a Matracosok véleges leszakítása idegenben, a klasszikus otthon) képtelenek voltunk a saját javunkra fordítani, az idény végi tartalékolás (különösen a BL döntő fényében) valahol maximálisan érthetőnek tekinthető. Jövőre ennél több kell, különösen, hogy a Barca is újra építkezik, a Matraosokat meg ugyan valószínűleg nem szedik szét teljesen, de 1-1 kulcsjátékos elvesztése alapvetően befolyásolta a meccseiket, így egy előre látható jövőre is.