Bienvenido, James Rodríguez!

James-Rodriguez_1Tegnap óta hivatalos. James Rodríguez, a kolumbiai válogatott legjobbja és a VB gólkirálya, a Monaco-tól 80 millió euróért hozzánk igazolt. Megvolt a hivatalos bemutatás, erre a szezonra (remélhetőleg) letudtuk a szokásos gigaigazolásunkat, és ki-ki nézőpontja és vérmérséklete alapján örül vagy nem olyan nagyon mindenki “Hamesze” érkezésének. Következzen most az üdvözlő poszt Maverick kolléga tollából.

James Rodriguez egy fülledt júniusi estén valahol Brazíliában mellre vett egy labdát… Ekkor még aligha gondolta, hogy a következő másfél másodpercben beírja nevét a futball nagy könyvébe. Azt meg talán még úgy se, hogy nem telik el egy hónap sem, és immár habfehér mezben futhat ki a Bernabeu gyepére. Pedig így történt! Mire a labda levágódott a fehér vonal mögé, már milliók tudták: ezt a találatot évtizedek múltán is emlegetni fogják. James Rodriguez pedig klubot váltott két szekérderéknyi kemény valuta ellenében, és immáron a Real Madrid játékosának mondhatja magát! Isten hozott Hámesz! Jó, hogy itt vagy!

uruguay_goal

Most jönne az a rész, amiben hosszasan fejtegetjük az új játékos eddigi pályáját, eddigi érdemeit, legfontosabb eredményeit. James esetében ez a fejezet bizony kimarad. Sokan sok helyen meg fogják írni helyettem. Én nem fogok úgy csinálni, mintha már a kolumbiai kerületi diákolimpiát is streameltem volna csak azért, hogy láthassam Jamest játszani. Bevallom: a világbajnokságon kívül nem láttam őt soha, és 1 évvel ezelőttig nem is hallottam róla. Akkor is csak azért, mert kolumbiai kollégám hősi énekeket zengett egy srácról, aki még Falcaonál is többet jelent számára…

Miért örülök hát érkeztének mégis? Mert néztem a káprázatosan játszó kolumbiai válogatottat, és szinte első látásra beleszerettem ebbe az ifjú titánba. Néztem a játékát, és csak egyetlen gondolat zúgott a fejemben egyre hangosabban: „KELL!”. Miért? Mégis miért?

5 mérkőzés a nagy seregszemlén messze van egy egész szezontól. Ez csak egy pillanatfelvétel, egy benyomás lehet egy játékos képességeiről. Egy olyan rövidke intervallum, egy olyan kivételes alkalom, amelynek alkalmával lehetőség nyílik légvárak építésére, és egy varázslatos álomkép felvázolására… Olyan ez, mint egy bál, amin megjelenik minden úri hölgy, aki számít, és mindenki az est királynőjeként akar távozni. Minden menyecske heteken át készül az eseményre, felöltheti legszebb ruháját, megtalálhatja a legelőnyösebb frizurát, elrejtheti bőrének legapróbb hibáit is. Az eredmény: varázslat… egy illúzió… egy idealizált álomkép, amiről utóbb kiderülhet, hazugság volt.

Hazudni lehet egy világbajnokságon is. Nem, nem az Uruguay elleni, örökkévalóságnak szóló momentumba szerettem bele. Altintop is volt Puskás-díjas, de még a megye kettőben is le-le csúszik néha egy lövés úgy, hogy az az űrből is látható méretű gólt eredményez. Még csak nem is a könnyed játékba, vagy az elegáns passzokba. Mert 5 meccsen kijöhet a lépés. 5 meccsen át lehet ezer százalékot hozni és elkápráztatni a világot. 5 meccset kivételes esetben végig lehet hazudni… Akkor miért érzem úgy, hogy ő kell nekünk? Ő lehet a következő időszak legnagyobb játékosa?

James-Rodriguez_2
Mert vannak dolgok, amelyekről igen nehéz csalfa képet pingálni. Amelyek a személyiségből, a mentális adottságokból fakadnak. Nem tettetheti magát vezérnek valaki például… nem úgy, hogy a körülötte lévők el is higgyék azt és tényleg az is legyen a többiek szemében. James Rodriguez egy olyan nemzet válogatottjának volt karmestere, amely számára a futball lényegesen többet jelent szinte bárminél. Tejfelesszájú gyerekként kellett kimennie a pályára úgy, hogy az ország legnagyobb sztárja csak a képernyő előtt foglalhatott helyet. Ennek ellenére nem bicsaklott meg, nem roppant össze. Mosolygott, küzdött és legjobbját hozta. Buzdított, irányított, játszott. Vezette a többieket, irányította csapatát, elbírta a világ egyre növekvő figyelmét.

Nem lehet hazudni a lelkierőről és a tartásról sem, ő pedig a legjobbak közt volt Brazília ellen is, hátrányban is. Magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt, amikor az jelentette az utolsó reménysugarat.

Szerénységet ugyan lehet mímelni, de a csapatért való odaadást nagyon nehéz. Rodriguez úgy volt a VB egyik királya, hogy a körülötte lévőket nem változtatta I. Jamest kiszolgáló jobbágyokká. Egy maradt a csapat tagjai közül, aki könnyű gólja után az adrenalintól mámoros pillanatban is egyből a zseniális passzt adó társra mutatott, őt éltette, mert számára ez így természetes.

James-Rodriguez_3

És nem lehet hazudni az intelligenciáról sem. Lehet tettetni ugyan, de az ember nagyon hamar lebukik. James játékintelligenciája szinte minden mozdulatában tetten érhető volt. Nem kereste görcsösen a nagyszerű megoldásokat, és nem akart mindenáron irtózatosan nagy gólokat lőni. Számomra az Uruguay elleni dugónál emlékezetesebb maradt a Japán elleni, leheletfinom varázslat. Egy klasszis mozdulatai és gondolatai tükröződtek azokban a pillanatokban.

japan_goal

Ezekért a dolgokért szerettem hát bele… James olyan képességek birtokában van, amelyek igazi franchise playerré tehetik: egy klub ikonjává. Most már mondhatjuk: a Real Madrid következő ikonjává, aki hosszú éveken át meghatározhatja majd a csapat arculatát. Egy jól működő gárdába pont ilyen mentalitású, ilyen mentális képességekkel rendelkező játékosokra van szükség. Ezért őszintén hiszem, hogy érkezte csak előnyére válhat a csapatnak.

A világbajnokságon látottak alapján egy intelligens, a csapatért küzdő, mentálisan nagyon rendben lévő, született vezéregyéniség képe rajzolódik ki a horizonton. Ilyenből pedig nagyon kevés terem, így vétek lett volna elszalasztani. Mert kiváló játékos Di Maria, ragyogó középpályás Isco, és mindnyájan rajongunk Jesé-ért, de – már amennyire a képernyő előtt ülve ezt meg lehet ítélni – egyiküket sem lengi körbe az az atmoszféra, ami Jamest. Ők vagy klasszisok, vagy azok lesznek, akik pályafutásuk során adott csapatuk meghatározó, ha nem a legjobb játékosai voltak. De mégsem igazi vezérek. Az 5 világbajnoki meccs után úgy érzem: James idővel az lehet, ha elbírja Madridban is a nyomást, ha ki tudja várni az idejét, és ha meg tud küzdeni az irányába támasztott elvárásokkal. A látottak alapján hiszem, hogy sikerülni fog neki. Ez a potenciál pedig megéri a befektetést akkor is, ha most történetesen nem is volt égető szüksége a csapatnak egy új tízesre, dobogjon annak bármilyen őszintén is szíve a habfehér mezért.

Sokan felemlegették, hogy ez az igazolás megbonthatja a felépített rendszert, visszaveti majd Carlót ismét a startmezőre, megingathatja több játékos helyzetét. Mindez akár igaz is lehetne, de csak akkor ha a csapatépítés egy olyan projekt lenne, melynek van eleje és vége. Mely egy meghatározott cél fele tart, és mikor eljut oda, akkor csak hátra kell dőlni és élvezni a munka gyümölcsét. A csapatépítés azonban egy véget nem érő folyamat, egy végtelen medencében terjedő hullám a maga hegyeivel és völgyeivel. Változik a környezet, változnak az ellenfelek, változnak a játékosok, változik az edző. A győztesek pedig legjobban teszik, ha nem állnak meg szusszanni a sikerek alkalmával, hanem vigyázó szemüket folyamatosan a jövő horizontján tartják, és ahelyett, hogy elszenvednék a változásokat, maguk kreálják azokat. A Real Madrid ezen a nyáron kezébe vette a sorsát, és bár sokak szerint bizonyára vaktában elkövetett, megalomán igazolásokat ütött nyélbe a VB utáni lelkesedés közepette, valójában nagyon is előre tervezett. Vannak az életben olyan lehetőségek, amelyekért megéri változtatni, amelyek megérik a kockázatot. Ilyen lehetőségekből, pillanatokból születnek például a házasságok…

James-Rodriguez_4

A csapat és a játékrendszer nem egy kőbe vésett állandó, nem egy megváltoztathatatlan gránit tömb. Nem egy olyan legókészlet, amit csak egyféleképpen lehet összerakni. A rendelkezésre álló elemektől függ, hogy mit építhetünk: várat, űrhajót, vagy éppen tűzoltóautót.

A jó öreg Carlo idén nyáron gyermeki rajongással ülhet le a legós doboz elé, mert szinte bármit építhet. Sőt, minden héten mást is, ha kedve tartja. Szükség is lesz erre, mert a Toy Story óta tudjuk: az elhanyagolt játékok boldogtalanokká válhatnak, együtt azonban csodás közösséget alkotnak. A mesternek nem kell félnie tőle, hogy ha pár alkatrész elveszik a hónapok során, akkor év végére már egyetlen épkézláb építményt sem emelhet… Kroos és James igazi ritkaságok, a gyűjtők büszkeségére váló darabok, akik a lehetőségek kapuját szélesre tárják. Nem érdemes azon filozofálni, hogy kinek a helyére állhatnak be, hogy miként passzolnak majd a 4-3-3-ba, hogy esetleg szükség esetén mi módon pótolhatják majd az élete szezonját futó Di Mariát… Nem érdemes, mert egyáltalán nem biztos, hogy az adott szisztémában kell megtalálni a helyüket. Ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy Angelito a pálya közepén fog robotolni, mindezt világklasszis szinten? Nem sokan…

Adjunk hát időt Carlónak. Szerencsére van neki. Az egyszeri szurkolónak mi más is lehetett volna az első reakciója James transzfere hallatán, mint az ijedtség: holnap már tényleg szeptember lenne? Hihetetlen, de nem… Szakítva a nem túl gyümölcsöző hagyományokkal Perez ezúttal nem várt az utolsó pillanatig: Carlónak megadathat, hogy teljes kerettel készülhet az előtte álló szezonra egész nyáron. Láttuk tavaly, hogy mire ment egy szedett-vedett szünetet követően. Most képzeljük el, mire mehet idén!

Rodriguez mellre vette a labdát azon a júniusi estén, majd csípőből tüzelt, mint Jesse James… Szívből kívánom neki, hogy a madridista szívek meghódítására tett kísérlete ugyanúgy süljön el, mint lába azon a brazíliai mérkőzésen. Üdv Hámesz, jó hogy itt vagy! Tudom, hogy neked nem jelent ez a világon semmit, de most, hogy Casillas személyében az utolsó játékos is távozhat abból a Madridból, amelyet annak idején megszerettem, nekem új kedvencem született!
James-Rodriguez_5