MLM_poharam bejegyzései

Gracias, Diego!

1417695_227320077471729_611831125_oMorata, Casemiro és Jesús után López is elhagyja szeretett klubunkat. Talán mondhatom azt, hogy közülük az ő távozása a legfájóbb mindannyiunk számára, de az is igaz, hogy valakinek mennie kellett, ugyanis 3 klasszis kapus egy csapatban sehogy sem fér meg. Az persze más kérdés, hogy miért állt elő ez a helyzet. Navas kétségkívül kitűnő kapus, és a jövőre gondolva még logikusnak is mondható a leigazolása, azonban esetleg még vissza lehetett volna küldeni egy kis időre a Levantéba, bár jobban belegondolva szinte mindegy, hogy most vagy csak egy év múlva küldünk el valakit az Iker-López párosból. A vezetőség a mostra szavazott, aminek következtében Diegónak kell távoznia, és mi nem tudunk mást tenni, mint ezt elfogadni. Ez sajnos tipikusan az a helyzet, amikor az egyik ujjadba kénytelen vagy beleharapni, nincs igazán jó döntés, mert dönthetsz bárhogy, valakiknek biztosan nem fog tetszeni. Szóval Diego megy, mi pedig megpróbálunk tőle – ha már a klub nem tette – méltó módon elbúcsúzni.

Tovább a folytatáshoz

Benzemáról utoljára

i95egAJ8Csapatunk háza táján évek óta újra és újra felmerül a csatárkérdés, most sincs ez másképp így a szezon végén, pedig tavaly nyáron Higany távozásával azt hittük, hogy ezt a témát hosszú időre lezárhatjuk, azonban Benzema és Morata tett arról, hogy ismét beszéljünk róla. Már jó ideje tervben volt ez a poszt, de mindig tolódott mint Pintér válogatottja egy kicsit, főként a VB miatt is, de tegnapelőtt az NST-n az angol válogatott elemzése közben előkerült Rooney, mint a mai angol labdarúgás legjobbja, így gondoltam itt az idő, hogy górcső alá vegyük Karimot is. Megnézzük honnan indult, és hová jutott 26 éves korára, majd összehasonlítjuk csatártársaival, hogy azt is lehessen látni kihez képest hol tart. No, ugorjunk is neki.

Tovább a folytatáshoz

A remény megmaradt

10171873_672357799467449_4589823547278110861_nNoha tegnap azt írtam a beharangban, hogy én már most elégedett vagyok a szezonnal, egy matrac pontvesztés azért engem is felspannolt annyira, hogy a kelleténél talán jobban is reménykedjek a bajnoki címben. Sajnos azonban a fiúk nem éltek tökéletesen a Simeonék által felkínált lehetőséggel, így az esélyeink nem változtak, viszont erősen romlottak volna, ha ez a meccs nem a Bernabeu gyepén játszódik le tegnap, mert meggyőződésem, hogy idegenben iksz helyett ez zakó lett volna. Szerencsére a döntetlennel annyit azért elértünk, hogy az utolsó fordulóban még érdekeltek legyünk, és ne kelljen azt nézni, hogy hogyan dönti el egymást közt a két rivális a bajnoki trófeát, mert a matracosok esetleges végső győzelme még hagyján, de a katalánokét már elég nehezen tudnám megemészteni, és hiába a kupa és a BL döntő, azért keserű lenne a szájízem. Egy esetben tudnám elfogadni ezt (már ha el lehet egyáltalán) Messiék bajnoki címét, ha azzal az összes problémájukat újra besöpörnék a szőnyeg alá. Node, térjünk vissza a tegnap esti bajnokihoz, amely függetlenül az eredménytől egy nagyon élvezetes meccsre sikeredett, mondhatni kiváló reklámja volt a spanyol pontvadászatnak. Hajtás után összefoglalunk!

Tovább a folytatáshoz

Jönnek a denevérek

10171873_672357799467449_4589823547278110861_nNem tudom Ti, hogy vagytok vele, de ha most lefújnák a szezont, akkor én már elégedett lennék. Új játékosok ide, új edző oda nekem az idény előtt a csapattal szemben az volt az elvárásom, hogy minimum egy trófeát hozzanak haza, illetve a BL-ben lépjünk előre. Mindkettő teljesült már, ugyanis a kupa hozzánk került, a BL-ben pedig végre sikerült komoly csapatokat is kiverni az egyenes kiesésben, hovatovább egyenesen a címvédőt is, melynek köszönhetően ugye be is jutottunk a döntőbe. Ennek tükrében a bajnoki cím számomra már csak hab lenne a tortán, magyarán nem fogok a kardomba dőlni, ha nem mi végzünk az első helyen márcsak azért sem, mert ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy Madrid csúnyábbik fele érdemli meg idén a legjobban a bajnokságot. Hiába állt össze a csapatunk a szezon második felére embertelenül, és daráltuk be ellentmondást nem tűrően az ellenfeleinket, ha a szezon egészét nézem az első fordulótól az utolsóig, akkor matracék nagyobb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt raktak le az asztalra.

Tovább a folytatáshoz

Jöhet a kupadöntő

10245517_662200743816488_1984408640790183724_nAzzal, hogy tegnap a meccs előtt kikapott a Barca pontosan nullára redukálódott az Almeria esélye a pontszerzésre, ugyanis a fiúknak így nemcsak szimplán becsületből kellett győzniük, hanem azért is, mert a bajnoki címre való esély egy hangyányit megnőtt, még ha a matracosok előttünk is vannak. Ennek tudatában léptek pályára a srácok, és gyakorlatilag esélyt sem adva takarították le az útról a kiesés elől menekülő andalúz gárdát, amely botrányosan gyenge teljesítménnyel rukkolt elő, és akkor még próbáltam finoman fogalmazni. Most vagy ennyit tudnak, vagy eleve feltartott kézzel álltak ki, talán mindkettő, így viszont csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz közte. Végül négy lett, de lehetett volna több is, ha mondjuk Benzema egy talicskára jutó helyzetéből párat berúg. Tovább után rendhagyó módon most nem egy általános összefoglaló jön, hanem a játékosok egyéni értékelése.

Tovább a folytatáshoz

Real – Almeria

10245517_662200743816488_1984408640790183724_nJobb címet most nem tudtam kitalálni, szóval ezt most nézzétek el. Node, három napja még a dortmundi pokolban szenvedtünk, de egy pillanatra sem lehet már megállni, hisz itt az Almeria elleni bajnoki, amely ha nem a Bernabeu szent gyepén kerülne megrendezésre még veszélyes is lehetne számunkra, így azonban szimplán csak egy intenzívebb átmozgató edzés lesz a fiúknak. Hiába van szüksége az andalúzoknak a pontokra, nem ez a meccs lesz, amely megmenti őket a kieséstől. Végignézve a játékosaikon nem igazán cseng ismerősen egyikük neve sem, az pedig mindent elmond róluk, hogy a Betis után ők nyelték be a legtöbb (60) gombócot, és a házi gólkirályuk Verza, aki egyébként védekező középpályás, Xabiék mondjuk tanulhatnának e téren tőle. Hajts!

Tovább a folytatáshoz

Az esély megmaradt

socirealAhogy a szavazás után az ország állampolgárai elmondhatják magukról, hogy “megcselekedték, amit megkövetelt a haza” úgy elmondhatják a srácok is ugyanezt a tegnapi produkciójuk után. Az, hogy ez mire lesz elég az már egy másik kérdés, és erre majd csak a szezon végén fog fény derülni, mindenesetre most így utólag már rohadtul bánhatjuk a sevillai blamát, mert ha az nincs, akkor már-már bajnoknak mondhatnánk magunk, de tudjuk, hogy “ha”-val nincs értelme mondatot kezdeni, így inkább beszéljünk a négy gólos győzelmünkről a továbbiakban.

Tovább a folytatáshoz

Xabi és Illarra hazalátogat

socirealNem olyan rég még úgy latolgattuk az esélyeink, hogy a ma esti bajnoki iszonyatosan fontos lesz, és nagyban dönthet a bajnokság kimeneteléről, ám azóta beütött a krach, sajnos kétszer is, aminek eredményeképpen a mostani, Sociedad elleni csörte majdhogynem tét nélkülivé vált, hiszen a riválisaink kellő mennyiségű pontvesztésére – pláne úgy, hogy az előző fordulóban mindketten letudták a legnehezebb meccsük – már nem igazán mutatkozik esély, így nem maradt más, minthogy becsületből begyűjtsük a három pontot, és ki tudja, lehet a végén még szerencsénk lesz. Hajtás után beharangozunk!

Tovább a folytatáshoz

Foglalkozzunk magunkkal

220px-MallencoÚjabb clasicón vagyunk túl és sajnos újra nem magáról a játékról szól az utótörténet a médiában, hanem a játékvezetésről. Persze ezért bőszen tett a varjú és Ronaldónak abban igaza volt a nyilatkozatában, hogy a bíráskodás színvonala nem ütötte meg (és általában sem üti meg) a kellő színvonalat, de azért túlzásokba sem kell esni. Igaz, két-három évvel ezelőtt még egy ilyen szituációban minden további nélkül beálltam volna mögé, ahogy be is álltam a jó öreg José mögé ilyen helyzetekben és olykor még a megmagyarázhatatlant is próbáltam megmagyarázni, több-kevesebb sikerrel. Azonban ez egy idő után fárasztó válik és mostanra jutottam oda, hogy sokkalta elnézőbb vagyok a bírói hibákkal szemben, mert azok egyrészt hosszútávon kiegyenlítődnek, másrészt nem lehet őket már megváltoztatni, harmadrészt pedig olyan erősnek szeretném betudni a csapatom, amely még esetleges bírói hibák ellenére is képes győzni. Szóval most, lezárva a clasicót utoljára szót ejtünk a játékvezetőről, és elemezzük ténykedését, majd levonjuk a tanulságokat.

Tovább a folytatáshoz

Elhúztunk

reallevanteKicsi, de fontos lépést tettünk tegnap este a bajnoki cím felé azzal, hogy levertük a Levantét, mint vak a poharat. A jósolt gála bár elmaradt, de kétség sem férhetett a győzelmünkhöz, nagyon magabiztosan, esélyt sem adva gyűjtöttük be a 3 pontot, ahogy egy bajnokcsapathoz méltó. Szegény Caparrós helyében el se utaztam volna ide, ugyan a taktikája világos volt, mint a nap, miszerint a buszukkal nem a kinti parkolóban parkolnak le, hanem bent a Szentélyben a kapujuk előtt, de nagyon jól tudta, hogy ez kevés lesz és kevés is lett. Őszintén megmondom, hogy számomra hatalmas rejtély a 10. helyük ilyen játékkal, persze baromi nehéz feltörni a bunkert, ez nem vitás, de talán a kulcs Keylor Navas lehet, aki ma is gondoskodott arról, hogy a nyáron elvigye egy topklub. Bővebben mindenről a hajtás után!

Tovább a folytatáshoz