Címke: beharangozó

Vihar jön

A Csend a Vihar előtt – az egyik kedvencem. Mindent áthat, mindent elnyel. A morajlás kitörés előtt. Határozottan érezni lehet. Még béke uralkodik, de ez már az elfojtott érzések békéje. Hideg, zaklatott remény; vad, kérlelhetetlen vágy – és még ki tudja, mi minden lappang Bennük és Bennünk is. Az emberek a dolguk után járnak (…pedig ma!…), a postás viszi a levelet, a szomszéd macskája a napon fekve szunyókál – aztán (már nincs sok, nem is oly soká!) a tűzhányó teteje lerobban, és százakat (Ezreket? Milliókat? Ki tudja?) temet a tűzforró hamu maga alá. Pedig ez nem a Vezúv, és németföldön nem is szokványosak a tűzhányók – a sorsdöntő Bajnokok Ligája meccsek annál inkább.

bmvsreal Tovább a folytatáshoz

Duplabajor MekRotál

mekrotalA szezon egyik legérdekesebb meccse vár ránk, a két nagy horderejű Bayern elleni csörte közé ékelődött egy, már-már egészen aprónak ható találkozó az Osasuna ellen. Az egyszeri szurkoló sem tud kellően ráhangolódni a párharcra, mivel szerintem mindenki a BL-sorozatot részesíti előnyben, különösen annak tudatában, hogy a párharc első részét sikerrel vettük. Mit tudunk jelen pillanatban a Rojillosról? Egyrészt, hogy az odavágón rendesen kiszivattak minket azzal az iksszel, másrészt, hogy most tele vannak hiányzóval, ami a mi esélyeinket csak növelheti. A szezon első felében benyelt csúf 2-2-es meccsen pályára lépő kezdő komplett közepe biztosan nem keserít minket majd, hiszen Roberto Torres, Gato Silva, és Lolo sem áll Javi Gracia rendelkezésére (akit következetesen Garcíázok), rajtuk kívül még SIsi és Nino is pihenőpályán van. Így a meccseit 4-2-3-1-ben játszó Osasuna mindössze hat egészséges és bevethető középpályással rendelkezik. Ennek ismeretében nem lepődnék meg, ha a Bernabéu gyepén az Andrés – Bertrán, Arribas, Loties, Damiá – Loé, Punal – Cejudo, de las Cuevas, Armenteros – Riera tizenegy kezdene. Ami minket illet? Ancelottinak rotálnia kell. Mivel olykor teljesen kiszámíthatatlanok a döntései, így lehetnek bennünk kérdőjelek a kezdőcsapatot illetően. Az alapanyag mindenesetre nem rossz, és mi csak szurkolni tudunk, hogy olyan burgert toljon a minivörik orra alá, ami kifog rajtuk. Kikből rakhatja össze a keretet Carlo? Íme!

Tovább a folytatáshoz

3 dolgok…

„Ritkán él sokáig, aki csak a tükröt nézi vezetés közben.”

Dakota közmondás


CAPELLO
A hétvége máig tartó utózöngéit követően reméljük, hogy a srácok szem előtt tartják a fenti végtelenül bölcs anonim falfirkát, és Király Gabi örökzöld tanácsát megfogadva már a következő mérkőzésre koncentrálnak. Van is mire, hiszen habfehér, csúcsokra törő expedíciónk úgy döntött, hogy a hegygerincen való kényelmes masírozás helyett inkább lenéznek még az alaptáborba, hogy aztán tényleg a legmeredekebb oldalról támadhassák az ormokat! Nekünk szurkolóknak azonban nem kell pályára lépnünk ma éjszaka – szerencsére, mert nehéz lenne felkelni reggel… –, így megengedhetjük magunknak a luxust, hogy ma délelőtt még a visszapillantóba pislogjunk, ahonnan Capello kacsint felénk, sőt: még a legblogabbik fociblogot, a magyar internetes sportblogközösség origójának és ősrobbanásának tekinthető NST-t is – melynek gravitációs hullámai máig éreztetik hatásukat – megidézzük a tovább után érkező kétszer „3 dologgal”. Tovább a folytatáshoz

Torrent-e?

torrenteMa este átruccan a csapat Madrid csíkosabb felébe, hogy a mámoros múlt szerda után beteljesítse Simeone hordájának végzetét a Kupát illetően. Carlo és a fiúk alaposan megleptek minket, hiszen a Bilbao elleni téblábolást követően aligha fogadtunk volna túl sokan a 3-0-s végeredményre. Minden okunk megvolt az elégedettségre 6 nappal ezelőtt Mária mennybemenetele alkalmából, de a madridista már csak olyan, hogy egy félpályáról ollózott kapásgól láttán kicsit elmorfondírozik azon, hogy de szép lett volna ha a pipába megy a bogyó! Hajtás után mi is sajnálkozunk egy kicsit a túlnyert meccsen, továbbá egészséges mértékben óvunk-féltünk, és megemlékezünk egy orbitális bombagólról is!

Tovább a folytatáshoz

CéMentes talajkezelés

2013 Spanish La liga Game Villareal v Real Madrid September 14thMiután Simeone barbárjai fölött gólzáporos sikert arattunk, az ember hajlamos belesüppedni az elégedettség kipárnázott karosszékébe, feltenni a lábat a puffra, bontani egy sört, és várni, hogy a győzelmek az ölünkbe hulljanak. De amikor a tavasz első mézesmázos fuvallata fülünkbe suttogja a “háromfrontos harc” fogalmát, akkor azért illendő inkább a komolyság okuláréját orrnyergünkre biggyesztve vizsgálni minden szembejövő ellenfelet, és mérlegelni egy csöppet. Hazai pályán a Villarreal nem tűnik megoldhatatlannak, még úgy sem, hogy Cristiano Ronaldo a mai napon kezdi meg a hozzáértő szövetség által kiszabott hárommeccses eltiltás letöltését. Cétlenül vagyunk tehát, de nem céltalanul, masszív keretünk van, ahol talán a mai napon a legnagyobb bizodalmunk Jesében lehet, aki megkapja tőlem nagybetűvel A Töki becenevet, mert kiérdemelte. A srácok hajtanak majd a pályán, mi viszont most hajtsunk egyet tovább.

Tovább a folytatáshoz

Újévi Celta-bla

n_celta_de_vigo_jornada_8_r_madrid_vs_celta-5183256Reméljük mindenki kiheverte a karácsonyi és újévi nagy zabálást és piálást, mert folytatódik a bajnokság, és (kissé még keresztbeálló) szemeinket ismét habfehér kedvenceinkre fókuszálhatjuk. Egy kellemesnek mondható ellenfél látogat ugyanis ma este  a Bernabeu-ba – ezúton is csókoltatjuk egy csordányi lámával a La Liga meccsszervezőit az újabb hétfői meccsért. Nem ígérkezdik nehéznek, de a közelmúlt tapasztalatai alapján hajlamosak vagyunk az ilyen meccseket nem kellően komolyan venni és ilyenformán tökön lőni magunkat. Hajtás után idei első beharang. Tovább a folytatáshoz

Régi beidegződések

Ilyenkor az év végén mindenki hajlamos a múltba révedni és merengeni azon, hogy mi volt régen és mi lesz a jövőben. Kicsit életkor függő is ez a dolog, hiszen tizen-, huszonévesen az ember keveset foglalkozik a múlttal, még kevesebbet a jövővel és csak a jelennek él. Ez a kor előrehaladtával megváltozik, főleg mi magyarok vagyunk cukormázasan szentimentálisak az elmúlt dolgokkal kapcsolatosan, elég csak az Aranycsapatra gondolni, ami kis túlzással népszerűbb még ma is, mint bármelyik magyar klubcsapat, pláne a válogatott. Fiatal korunkban sok mindent természetesnek veszünk, nem gondolunk arra, hogy az adott személy esetleg nem sokáig lesz már velünk és pláne nem gondoljuk, hogy a mi életünk egy szempillantás alatt megváltozhat. Magától értetődőnek tudjuk be, hogy jövőre is félrészegen aprítjuk bele a karácsonyfát a tartójába Édesapánkkal, vagy hogy fügés vodkát szürcsölgetünk egy barátunkkal jövő nyáron is, amíg beüt a krach és ezek a dolgok már nem fognak soha többet megvalósulni.

Valencia-Real lead
Tovább a folytatáshoz

Tapadni, tapadni, tapadni…

Screenshot_14Igen, nem tévedtem el, ezt a nyitóképet valóban az Osasuna elleni meccshez (tv: Sport 1, 16:00) szántam. Az egyik ok, hogy nem nagyon találtam az internet furmányos útvesztőjében igazán jó 200×200-as “osasunavsrealmadrid” képet, a másik pedig, hogy ez sokkal jobban kifejezi a jelenlegi helyzetet. A hólánc az autóknál a tapadást segíti elő, s jelenleg nekünk sem lehet más célunk: a bajnoki címhez vezető út kissé meredek, és le van fagyva, így fontos, hogy megfelelő legyen a tapadás, mert elég pár csúszkálás, és rögtön lemaradunk az élen fej-fej mellett lüktető Atlético – Barcelona párostól. Jelenleg viszont olvassuk a rendszámukat, így be kéne húzni ezt a mai meccset, hogy valamelyik (vagy mindkettő) előttünk lévő félresikerült manőverét követően máris ízlésesen tudjuk leadni a nemzetközi jelzést a kormány mögül.

Tovább a folytatáshoz

Vááájjjá, vááájjjjáááá…

iscormaval…dolid. Bár a csapat még nem költözött át a Bernabéu Mikroszoft Vindóz Ikszbox 98 Arénába (sőt azóta már cáfolták az átnevezésről szóló híreket), mi immáron vadiúj fürdőköpenyünk rejteke mögül villantjuk elő nektek aktuális büszkeségünket. ÁtIscoltunk, mert így hozta a sors, és persze rengeteg feladat Varane-k, de bízunk benne, hogy Ti, az olvasók Az Olvasók jóban és rosszban, velünk tartotok. Nachokolom, ennyit a zsepieregető részről, Hangolódjunk immár az esti meccsre, ahol a három pont begyűjtése tulajdonképpen alapvető feladat kéne hogy legyen, még így céertelenül is. A srácokon biztos nem fog múlni, a győri focistáktól kapott Audikért cserébe melózni fognak, az hótbiztos. Már látom lelki szemeim előtt, ahogy Bale első madridi mesterhármasa után a következőt nyilatkozza: “Ez egy valóra vált álom. Sokat köszönhetek társaimnak, akik végig biztattak, de a Rudolf Gergőtől kapott ajándék nélkül nem ment volna.” Höhö. Na kapcsoljunk kettesbe, és hajtsunk tovább.

Tovább a folytatáshoz