Címke: isco

Carlito útja

AncelottiutjaJöhet a classico! Akár ezzel az egy mondattal el is intézhetnénk az összefoglalót, mert a mérkőzés még a vele szemben a beharangozóban állított minimális követelményeknek is csak nagy vonakodva volt hajlandó megfelelni. Szinte már a kezdés előtt eldőlt: ez a találkozó bizony semmi pluszt nem fog adni egy átlagos gyengélkedő elleni bajnokihoz képest. A Vincente Calderon lelátóin bőven volt még szabad hely és Simeone is belerotált a csapatba. Az elkövetkezendő 90 percnél talán még az is jobban szolgálta volna a felkészülést a szezon további részére, ha a srácok megnézik a beharangozóban linkelt Zaragoza meccs felvételét, és minden pontos átadásnál csinálnak egy guggolást. Hajtás után azért összeszedünk néhány apróbb meglátást.

Tovább a folytatáshoz

Félszezon-értékelő

Real-Madrid-Logo-2013Picivel több mint féltávnál vagyunk a szezonban, így elérkezett az idő arra, hogy górcső alávegyük az eddig történteket, ugyanis ebből nem volt hiány. Kezdjük azzal, hogy a csapatunknak új edzője lett a nyáron, vele együtt pedig új játékosok is érkeztek a csapathoz. Nehézkesen indult a gépezet, de ennek ellenére jelenleg ott tartunk, hogy a bajnokságban mindössze egy ponttal vagyunk lemaradva a matracon heverő katalánoktól, a kupában a döntőért játszunk, a BL-ben pedig a negyeddöntőért, szóval ránézésre rendben vagyunk. Hajtás után elemezzük az elmúlt félszezont, hat részre osztva. Csak szólok, hogy hosszú lesz úgyhogy mindenki helyezze magát kényelembe!

Tovább a folytatáshoz